Egyharmaddal nőtt az autópiac az első félévben

Egyharmaddal nőtt az új autók eladása az első félévben, ugyanakkor az autógyártás több mint 6 százalékkal csökkent a tavalyi hasonló időszakhoz képest. A romániai autógyártók és -importőrök egyesületének adatai szerint az első hat hónapban 47 037 új járművet adtak el, ami 32,4 százalékos növekedés a tavalyi év hasonló időszakához képest.

A személygépkocsik értékesítése 35,7 százalékkal nőtt, összesen 39 290 autót adtak el a tavalyi 28 964-hez képest. A többi járművet a nagy- és kisbuszok, illetve a haszongépjárművek és a teherautók teszik ki.

Az autópiac növekedése elsősorban a jogi személyeknek köszönhető, mert az eladott új autók 72 százalékát ők vásárolták meg annak ellenére, hogy júniusban kiegyensúlyozottabb volt - 64-36 százalék - a gépkocsit vásárló jogi és a magánszemélyek közötti arány. A magánszemélyek esetében az eladásokat a roncsautóprogram ösztönzi, amelyet a kormány az idén is folytat.

Az első félévben a gépkocsigyártás 6,3 százalékkal esett vissza, miután 210 523 járművet állítottak elő. Ennek 85 százalékát a Dacia gyártotta, csaknem 15 százalékát az amerikai Ford és négy teherautót a brassói Roman gyár.

A román gépkocsi kivitel 2,5 százalékkal nőtt, 193 540 autót értékesítettek külföldön.

 

Kimaradt?