Ilyen szép lehetne a Dacia, hanem olcsóautókat gyártana (FOTÓK)

Ciprian Andrus fiatal román tervező megálmodott egy prémiummárkás Daciát, egy négyajtós kupét. Kár, hogy a Reanult nem áldozna a megvalósítására – írja az automotor.hu.

Kifejezetten azzal a céllal vásárolta meg a Renault márka a román Dacia gyárat, hogy ott olcsóautókat készítsen. Ezen még az se nagyon változtatott, hogy a második generációs Logan minőségérzetét javították. Persze vannak olyanok, akiknek semmi nem elég, és a Dacia márkát még följebb pozicionálnák.

A román Ciprian Andrus korábban már sok autót elképzelt a számítógép segítségével, de az itt látható Dacia Logos az első, amely nem egy szupersportkocsi, vagy egy végletekig fokozott meglévő autó. Mondjuk ennek is nagyjából annyi esélye van a megvalósulásra, mint azoknak: lényegében semmi.

Nem egyszerűen egy középkategóriás autót képzelt el Ciprian Andrus, hanem egy négyajtós kupét, ami inkább a prémiummárkák műfaja. Talán nem meglepő, hogy a kivételnek számító CC vonalait látjuk viszont az autón, persze az épp aktuális Dacia formavilág elemeivel vegyítve.

A fiatal tervező célja egyébként az volt, hogy a márka jelenlegi kereteit túllépve az Audi, BMW és Mercedes vetélytársaként pozicionálja a Daciát. Ez elméletben (virtuálisan) sikerült is neki, a gyakorlatban azonban nem számíthatunk ilyen nagy ugrásra.

Kimaradt?