Az iszlamisták miatt drágulhat a benzin

Francia elemzők szerint az iraki polgárháború miatt akár 45 dollárral is nőhet a kőolaj világpiaci ára, amit, bár Románia nem importál az Arab-öböl térségéből, idehaza is meg fogunk érezni.

Irakban továbbra is súlyok harcok folynak a kormányhadsereg és a kormányhoz hű milíciák, illetve az Iraki és Levantei Iszlám Állam (ILIÁ) nevű szélsőséges szervezet fegyveresei között, mely kiterjedt területeket tart ellenőrzése alatt az ország északi és nyugati részén. Szakemberek szerint, ha az iszlamistáknak sikerülne benyomulniuk Dél-Irakba, ahol a legfontosabb kőolajmezők találhatók, akkor jelentős mértékben emelkedne az olaj világpiaci ára.

A Societe Generale francia nagybank elemzői szerint a harcok kiterjedése és elhúzódása esetén elképzelhető, hogy a hazai benzinárat is meghatározó Brent olajfajta ára a jelenlegi hordónkénti 114 dollárról 150 dollárra fog nőni. A Societe Generale szakértői szerint ez a legpesszimistább forgatókönyv.

Az elemzés szerzői szerint valószínűbb, hogy a Brent 40 dollár helyett csupán 10-15 dollárral fog drágulni. Annak ellenére, hogy Románia nem importál kőolajat a Közel-Keletről, az iraki válság elhúzódása idehaza is az üzemanyagok drágulásához fog vezetni, vélik a szakemberek.

„Bár van saját kőolajunk és csak a korábbi Szovjetunió országaiból importálunk, az európai üzemanyagárakat, beleértve a romániaiakat is, a londoni tőzsde olajára határozza meg. Következésképpen az ottani olajár-emelkedés a hazai benzinkutaknál is tükröződni fog. Azt se felejtsük el, hogy ezelőtt három évvel az olajár elérte már a 150 dolláros szintet” – jelentette ki Gheorghe Buliga az Ásványkincsek Állami Ügynökségének korábbi vezetője.

Hasonló véleményen van Daniel Dăianu korábbi pénzügyminiszter. Véleménye szerint kizárt, hogy idehaza ne emelkedjen az üzemanyagok ára, bár ez nagyrészt spekulatív drágulás lesz, figyelembe véve, hogy nem importálunk kőolajat a térségből. „A hatóságoknak szigorúbban kellene fellépniük az üzemanyag-forgalmazókkal szemben” – nyilatkozta Dăianu az egyik országos román nyelvű napilapnak.

Egyes számítások szerint az olajár 1 dolláros emelkedése 1 banival fogja drágítani a hazai üzemanyag literjét, ami 10-15 banis áramelkedést valószínűsít. A legrosszabb forgatókönyv bekövetkezte esetén a drágulás mértéke akár 35 bani is lehet.  

Némi optimizmusra ad okot, hogy az ILIÁ nem indította el a korábban bejelentett, Bagdad elfoglalását célzó offenzívát, sőt, úgy tűnik, hogy a kormányerők vették át a kezdeményezést, támadást indítva az iszlamisták észak-iraki állásai ellen. 

 

Kimaradt?