Gázhiányra ébredhet Ukrajna

Nem sikerült rendezni gázárral kapcsolatos orosz-ukrán vitát. Az erről szóló kijevi tárgyalások eredménytelenül értek véget hétfőre virradóra. Az oroszok kitartanak amellett, hogy reggeltől nem szállítanak gázt Ukrajnának, ha az ország addig nem fizeti ki a csaknem kétmilliárd dolláros adósságát.

A megbeszélések után Szergej Kuprijanov, a Gazprom orosz gázvállalat képviselője azt mondta, hogy az oroszok várják az 1,951 milliárd dolláros gázadósság kifizetését június 16-án, hétfőn moszkvai idő szerint 10 óráig, vagyis magyar idő szerint reggel nyolc óráig.

Ha addig nem érkezik meg a pénz, áttérnek az előre fizetés rendszerére az ukrajnai gázszállításoknál. Ez egyben azt jelenti, hogy leállnak az Ukrajnába irányuló gázszállítások, és emiatt fennakadások lehetnek az Európai Unió országaiba irányuló gázszállításokban.

Andrij Koboljev, az ukrajnai Naftogaz vállalat vezetője azt mondta a kudarcba fulladt tárgyalások után, hogy szerinte van még esély a kompromisszumra a hétfő reggeli határidő lejártáig. Emlékeztetett: az Európai Bizottság azt javasolta, hogy Ukrajna átmenetileg fizessen 326 dollárt ezer köbméter gázért, de az oroszok nem fogadták el ezt a javaslatot.

Oroszország és Ukrajna között régóta vitázik arról, hogy mennyit ér az orosz földgáz. Oroszország azt ajánlotta, hogy megszünteti az exportvámot és az Ukrajnának szánt földgáz árát 385 dollárra csökkenti ezer köbméterenként a mostani 485 dollárról. Ukrajna erre válaszul közölte, hogy kész a kompromisszumra, de csak 326 dollárt hajlandó fizetni 18 hónapon át, időt hagyva ezzel az árkérdés rendezésére. Ehhez a Naftogaz ukrán gázipari cég vezetője hozzátette, hogy a 326 dollárt is „igen magasnak" tartják Kijevben, mivel nagy európai cégektől jóval alacsonyabb árajánlatokat is kaptak.

Kimaradt?