Egyre olcsóbb a szatmári eper a termelőknél

Már öt-hat lejért is lehet földiepret vásárolni a szatmárnémeti piacon, de a nagy felhozatal arra enged következtetni, hogy szombaton és vasárnap akár négy-öt lejért is adják kilóját. Egy hét múlva pedig akár három lejre is lemehet a kilónkénti ár – vélik a termelők, mert nagy a termés, mint rég nem volt, mivel az idén elmaradtak a nagyobb kártevő tavaszi fagyok.

Nemcsak halmi, kökényesdi, dabolci, de túrterebesi, mikolai, egri és gombáspusztai gazdák is mind nagyobb számban és mennyiségben kínálják a finom korai csemegét. Úgy tűnik, a most lehullott nagymennyiségű eső sem ártott, hisz a szomjas föld hamar beszívta.

Révai Zsolt, a túrterebesi polgármesteri hivatal mezőgazdasági referense szerint, ha a következő két-három héten kitart a meleg idő, akkor nagyon jól járnak a gazdák, s tovább hódit az eper községükben is.Mint a maszol.ro-nak elmondta, Terebesen eddig a mezei nagykultúrák (búza, kukorica) voltak túlsúlyban, de a halmiak példájára itt is egyre többen kezdenek foglalkozni a munkaigényes, de jóval nagyobb bevételt biztosító növényekkel.

Ma már legalább minden harmadik gazda epertermelőnek is számít, de vannak olyanok, akik két-három vagy akár négy-öt hektáron ültettek, egyre többen pedig fóliás és öntözéses megoldással próbálnak nagyobb termést elérni. A munka sikerét pedig ezekben a napokban a parcellák végén rakodásra várakozó bihari, kolozsvári, brassói, bukaresti, sőt galaci rendszámú kocsik is bizonyítják.

Kimaradt?