Óvatosan a ciánnal Verespatakon: figyelmeztet az EP

A román hatóságoknak a petíciós bizottság szerint alaposan meg kell indokolniuk azt, ha áttérnek az arany korábbi, úgynevezett flotációs technológia segítségével történő kinyeréséről a cianid alapú kinyerésre - emelte ki Bagó Zoltán néppárti EP-képviselő az állásfoglalásból. Nyilatkozatában Bagó Zoltán úgy fogalmazott, hogy "határozott, meggyőző és Magyarország számára rendkívül kedvező" dokumentumot fogadott el az EP-testület.A bizottság felszólította a hatóságokat, hogy ne engedélyezzék a verspataki aranybányaprojektet, mielőtt minden lehetséges ellentmondást kizárnak, és minden fennmaradó szempontot kielégítően, bizonyíthatóan tisztáznak. A dokumentum hangsúlyozta annak fontosságát, hogy mihamarabb állapítsák meg a betartandó referenciaértékeket.

"A romániai tényfeltáró misszió jelentése is arról győzött meg, hogy a kanadai beruházó és romániai partnerei továbbra sem rendelkeznek meggyőző bizonyítékokkal a ciántechnológia veszélytelen bányászati alkalmazása mellett. Bízom benne, hogy ígéreteinek megfelelően az új román kormány csak alapos környezetvédelmi hatástanulmányok elvégzése és a civil szervezetekkel folytatott párbeszéd után, a politikai lobbizás kizárásával fog dönteni a verespataki aranybánya sorsáról.

{loadposition otp}Az Európai Parlamentnek továbbra is többségi véleménye, hogy a ciántechnológiát be kell tiltani az Európai Unió területén” – nyilatkozta Göncz Kinga szocialista EP-képviselő.  

Kimaradt?