Statisztika: rosszabbul élünk, mint öt évvel ezelőtt

Hiába kerestünk többet a múlt év végén, mint 2008-ban, a pénzünkből kevesebb disznóhúst, tojást vagy krumplit vásárolhattunk, kevesebb áramot fogyaszthattunk vagy benzint tankolhattunk, mint öt évvel korábban.  Pedig tavaly a román gazdaság is jelentősen nőtt.

Annak ellenére, hogy tavaly 3,5 százalékkal nőtt a román gazdaság, ami a legnagyobb arányú növekedés volt az Európai Unióban, és 2013-ban egy átlagos hazai háztartás havi jövedelme több mint 300 lejjel volt magasabb mint 2008-ban, a válság kirobbanásának évében, az életszínvonal jottányit sem emelkedett. Az elmúlt öt évben ugyanis az infláció 24,75 százalékos volt, míg az átlagjövedelem csupán 13 százalékkal nőtt, vagyis a pénzünkért jelenleg kb. egy tizedével kevesebbet tudunk vásárolni, mint a gazdasági krízis előtt.

Ha a 2008-as évet vesszük alapnak, amikor is a háztartásra számított jövedelem 2 318 lej volt, akkor, figyelembe véve a fogyasztói árak alakulását, az elmúlt év végén mindössze 2 089 lejt ért az egy átlagos háztartásba befolyt pénz. Ez, a papíron parádés gazdasági teljesítmény ellenére is, csupán 10 lejjel több, mint egy évvel korábban. 

Az Országos Statisztikai Hivatal adatai egyértelműen a vásárlóerő csökkenését mutatják. Hat éve egy átlagos romániai család teljes havi jövedelméből 467 kg disznóhúst vásárolhatott, egy évre rá pedig 469 kilót. Ezzel szemben 2013 végén a látszólag nagyobb jövedelemből csak 415 kg sertéshúsra tellett volna. Hasonló a helyzet, ha más élelmiszereket vizsgálunk. 2008-ban 4.829 tojást és 2.186 kg krumplit vásárolhattunk a teljes jövedelmünkből, tavaly azonban már csupán 4.036 tojást és 1.482 kg krumplit.

Még szembeötlőbb a vásárlóerő visszaesése, ha a háztartásokba befolyt pénz értékét a megvásárolható üzemanyag mennyiségén mérjük le. A gazdasági válság kitörésekor egy romániai család havi bevételeiből 785 liter 95-ös benzint lehetett tankolni, öt évre rá azonban már csak 460 litert, mintegy 40 százalékkal kevesebbet. Jelen pillanatban még rosszabb a helyzet, a jövedéki adó emelése ugyanis korábban sosem látott magasságba tornázta fel az üzemanyag árát.

Kevesebbet ér a pénzünk az elektromos áram fogyasztásának tekintetében is. 2008 harmadik negyedévében egy átlagos háztartás 7 477 kwh energiát fogyaszthatott volna, ha minden pénzét erre költi, míg öt évvel később már csak 7 288 kwh-t engedhetett meg magának.

Az Országos Statisztikai Hivatal adataiból az is kiderül, hogy a vásárlóerő 2010-ben volt mélyponton, akkor ugyanis, figyelembe véve az inflációt, a 2008-as 2 318 lej 2 024 lejre csökkent. Egy évre rá 2 154 lejre nőtt, 2012-ben azonban ismét visszaesett, ezúttal 2 079 lejre. A szakemberek szerint általános és logikus jelenség az, hogy a pozitív makrogazdasági mutatók ellenére az életszínvonal és a vásárlóerő csökken, a kettő mindig fáziseltolódásban van, időbe telik, amíg az átlagember a zsebén érzi az éppen érvényesülő gazdasági folyamatok hatását.

 

Kimaradt?