Budapestről Zilahra költözteti gyárát a Michelin

Jövő év közepén Zilahra költözteti budapesti gumiabroncsgyárának egy részét a Michelin – írja az iho.hu.

A cég a döntést az európai teherabroncspiac szűkülésével és azzal magyarázza, hogy a jelenleg 70 százalékos kapacitással működő gyár jelentős modernizációra szorulna, ami a belső kerületi fekvés miatt gazdaságilag nem indokolt.

A Michelin Romániában három gyárat működtet: kettőt Zilahon, egyet pedig a Prahova megyei Floreşti-en, a cég emellett kereskedelmi hálózatot is fenntart az országban. A francia cégcsoport 2001 augusztusában lépett be a romániai piacra, ahol rövid idő alatt jelentős növekedésnek indult – a Michelin Románia jelenleg közel háromezer személyt foglalkoztat.

A cég 2002 és 2008 között mintegy 220 millió eurós beruházást valósított meg hazai gyárainál, amelyekben gépkocsi- és teherautó-abroncsokat gyárt belföldre és – európai, valamint észak-amerikai – exportra egyaránt. A Michelin-cégcsoport egyébként világszinten az egyik legnagyobb gumiabroncs-gyártó, amely a piacnak 20 százalékát teszi ki.

Kimaradt?