Turisztikai célpontokká válhatnak természetvédelmi területek

Kovászna megye tanácsa és a Környezetvédelmi Minisztérium aláírtak egy 13 millió lejről szóló finanszírozási szerződést. Korodi Attila tárcavezető csütörtöki, sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatóján elmondta: a Natura 2000-es természetvédelmi területekre nyújtanak anyagi támogatást.

Az összeg egy részéből elkészülnek a természetvédelmi övezetek menedzsment tervei, vagyis azok a gyakorlati útmutatók, amelyek szabályozzák a Natura 2000-es területek gondnokainak tevékenységét és azt, hogy ezeket a területeken földdel vagy erdővel rendelkezők miként tudnak gazdálkodni tulajdonokon.

Korodi Attila szerint olyan beruházások is megvalósulnak a támogatásból, amelyek révén a természetvédelmi területek látogatói számára információs központokat, látogatási programokat hoznak létre.

A háromszéki önkormányzat elnöke, Tamás Sándor elmondta: összesen öt információs és látogatási központot hoznak létre a Rétyi Nyírben, a Hatodon, Bükszádon és Veresvízen. Összesen két új ingatlant építenek – Rétyen és Veresvízen, a többi látogatási központ a megyei önkormányzat tulajdonában lévő régi ingatlanok felújítása révén valósul meg.

Tamás szerint a Natura 2000-es területek védelme és értékmegőrzése mellett ezeket megpróbálják bekapcsolni a turisztikai körforgásba is. Új munkahelyek is létesülnek, mivel a látogatási központok működtetésére egy egyesület által alkalmaznak szakembereket.

A háromszéki tanácselnök rámutatott: a pályázatot már több mint egy éve megnyerték, de sok jogi vitájuk volt a Környezetvédelmi Minisztériummal, amely azt szerette volna, hogy valamennyi épület a román állam tulajdonába kerüljön. Most azonban Korodi Attilával sikerült a vitás kérdéseket a háromszéki önkormányzat számára elfogadhatóan megoldani.

A projekt ötletgazdája, Demeter János, a Kovászna megyei tanács volt alelnöke, a Vadon egyesület elnöke a sajtótájékoztatón elmondta: biztos benne, hogy Kovászna megye és Székelyföld számára a fenntartható fejlesztéseket ezekre az egyedülálló természeti értékekre lehet alapozni.

Kimaradt?