Kompenzálnák a természetvédelmi területek földtulajdonosait

Kompenzációs tervet dolgozna ki a Környezetvédelmi és Klímaváltozási Minisztérium közösen  a Mezőgazdasági Minisztériummal azon gazdák részére, akiknek a földtulajdona Natura 2000 természetvédelmi területen fekszik - tájékoztatta tegnap este Dacian Cioloș mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős európai uniós biztost Korodi Attila környezetvédelmi miniszter. ,,A kormány először felmérné, országos szinten mekkora összegre lenne szükség a tulajdonosok kompenzálására, hogy majd megtalálja erre a megfelelő finanszírozási lehetőségeket, például a vidékfejlesztésre szánt európai pénzalapokból” – magyarázta Korodi, a biztossal folytatott bukaresti megbeszélés után.

Cioloș üdvözölte a kezdeményezést, és kiemelte, ez Uniós szinten is a jó példák közé sorolható.

A találkozón a környezetvédelmi miniszter arról is beszémolt az európai uniós biztosnak,  hogy az általa vezetett tárca támogatni fogja a Mezőgazdasági Minisztériumot a Közös Agrárpolitika révén bevezetendő zöldítésben. A zöldítés, azaz greening értelmében a termelőknek megművelt területeiken ökológiai fókuszterületeket kell létrehozniuk.

Az egyeztetésen szó esett továbbá a a 2014-2020-as időszakra szóló Duna Delta integrált fejlesztési stratégiájáról. ,,Nagyon fontos, hogy biztosítsuk a Duna Delta területén élő közösségek gazdasági-társadalmi fejlődéséhez szükséges körülményeket úgy, hogy mindeközben a fenntartható fejlődést és a biodiverzitás megőrzését is szem előtt tartjuk” – hangsúlyozta Korodi, majd hozzátette: „A Deltának nagy beruházásokra van szüksége, víz-és csatornahálózatot kell kiépíteni, ugyanakkor ki kell aknázni a helyi értékek által nyújtott gazdasági lehetőségeket, útjavításokat kell végezni, illetve biztosítani kell az egészégügyi ellátáshoz és az oktatáshoz való hozzáférést.” A miniszter ismertette azt is, hogy a kormány döntése értelmében a Duna Deltát bevették az Integrált Területi Beruházásokba (ITI). Amint tudjuk, az ITI integrált fejlesztések speciális végrehajtási módját jelenti. Segítségével több operatív program, különböző prioritási tengelyeinek támogatásai kombinálhatók az egy adott terület specifikus igényeihez illeszkedő integrált beruházások megvalósíthatósága érdekében. 

Dacian Cioloș elmondta, értékeli a kormány döntését, és a jövőben támogatja, hogy az ország egyéb, valamilyen okból hátrányt szenvedő régióit is bevegyék a fent említett ITI típusú finanszírozási rendszerekbe.

Kimaradt?