Átadták a budapesti 4-es metróvonalat

Átadták pénteken Budapesten a 4-es metróvonalat, amely a kelenföldi vasútállomást köti össze a Keleti pályaudvarral. A munkálatok nyolc évig tartottak.

Az új vonalat Orbán Viktor miniszterelnök és Tarlós István főpolgármester jelenlétében adták át a kelenföldi végállomáson. A 4-es metróvonalat nyolc évig építették. A 7,3 kilométeres, tíz állomást magába foglaló első szakasz építése 2006-ban kezdődött el. Az utasok péntek déltől utazhatnak a 4-es metrón, amely vasárnap üzemzárásig ingyenesen vehető igénybe.

A 2010-ben létrejött és azóta is fennmaradt összefogásnak és egységnek köszönhető a 4-es metró átadása - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken az új metróvonal átadási ünnepségén, a kelenföldi végállomáson. A kormányfő azt mondta: Budapest akkor lesz büszke főváros, ha nagy dolgokra vállalkozik, de ezt csak akkor teheti meg, ha megtalálja az együttműködés módját a mindenkori kormányzattal. A cselekvéshez ugyanakkor erő is kell, az erőhöz pedig egység - folytatta Orbán Viktor, aki ezért azt javasolta a budapestieknek, őrizzék meg a 2010-ben létrehozott egységet.

Kimaradt?