Moszkva közelebb van Erdélyhez Bukarestnél

A szakemberek szerint a belföldi turizmus látja kárát annak, hogy itthonról repülővel olcsóbban el lehet jutni Moszkvába, Londonba vagy Barcelonába, mint Bukarestből bármelyik erdélyi nagyvárosba. A Tarom nem hajlandó elmagyarázni az árpolitikáját.

A popkultúra által Einsteinnek tulajdonított mondás szerint minden relatív, ami valószínűleg mélyen megihlette a Tarom árpolitikájának alakítóit. Az állami tulajdonban levő légitársaság jegyárai fittyet hánynak annak az elemi logikának, hogy minél nagyobb megtett a távolság, annál magasabb lesz az útiköltség is.

Míg belföldre 100 euró alatt nemigen lehet egy útra szóló jegyet vásárolni, függetlenül attól, hogy a Bukarest – Nagyvárad, Bukarest – Kolozsvár vagy Bukarest – Temesvár járatról van szó, és az árak felkúsznak 1000 lejig is, addig Moszkvába már 99 eurótól kínál oda-vissza jegyeket a Tarom. Mivel Moszkva mintegy 1500 km-re van Bukaresttől, Kolozsvár pedig csupán 400-ra, ez azt jelenti, hogy az orosz fővárosba 1 km 0,03 euróba kerül a Tarommal utazóknak, míg a kincses városba ennek kb. tízszeresébe.

A szintén 1500 km-re található Tel Avivba  oda-vissza, szintén 99 euróért szállít el a Tarom, ellenben a jóval közelebb található Prágába már 114 eurónál kezdődnek a jegyárak. Ez persze még mindig sokkal olcsóbb, mintha Nagyváradra akarnánk repülni a fővárosból. Az árpolitika ezen anomáliáit lehet, hogy maguk a Tarom vezetői sem értik, vagy ha igen, akkor az okait nem akarják az utazó közönség orrára kötni.

A monopolhelyzet diktálja az árakat

A cég szóvivője, Felicia Clătici, a maszol.ro érdeklődésére egy hónappal ezelőtt telefonon ígéretet tett rá, hogy magyarázattal szolgál, ha írásban megkapja a kérdést, ám a válasz azóta is várat magára. A Tarom kommunikációs stratégiája tulajdonképpen konzekvensnek mondható, hiszen korábban a Ziarul Financiarnak egy hasonló megkeresését sem méltatták válaszra.      

Az, hogy külföldre lényegesen olcsóbban lehet repülni a Tarommal mint belföldre, vélhetően összefüggésben van azzal a ténnyel, hogy idehaza monopolhelyzetben van a vállalat, a nemzetközi járatok esetében ellenben fel kell vennie a versenyt a fapados társaságokkal. Ezek félelmetes versenytársak, a Wizz Air Kolozsvárról induló járataival ugyanis már 179 lejért el lehet jutni Tel Avivba, 229 lejért pedig Barcelonába. Ugyanannyi pénzért tehát, amennyibe egy bukaresti repülés kerül Tarom járattal, fapados légitársasággal elutazhatunk az izraeli fővárosba és a katalán metropoliszba is.

Megszenvedi a belföldi turizmus

Mindennek a belföldi turizmus látja kárát, főleg, hogy a vonatjegyek sem veszik fel a versenyt a fapados légitársaságok tarifáival. Kolozsvárról elutazni a CFR-rel a román tengerpartra hozávetőleg ugyanannyiba kerül mint egy londoni kiruccanás vagy egy Palma de Mallorcai út utószezonban, s a vasúton való fél napos zötykölődéssel járó kényelmetlenség még inkább a külföldi vakáció felé billentheti a mérleg nyelvét.

A drága befüldi utaztatás miatt a bukaresti turisztikai ügynökségek nem szerveznek hétvégi kirándulásokat Erdélybe. “Nincs igény a belföldi city-break jellegű programokra, mivel ezek ugyan annyiba kerülnek mint egy párizsi út” – nyilatkozta Gheorghe Fodoreanu, az Invitation Románia utazási iroda vezetője. Hasonlóan látják a helyzetet a Prestige Tours munkatársai, mely ügynökség évente 2.000-3.000 hétvégi külföldi városnéző utat ad el, belföldit azonban minimális számút.   

 


 

Kimaradt?