Főleg üzleti célból jöttek tavaly turisták Romániába

A tavaly Romániába érkezett külföldi turisták 58 százaléka üzleti céllal érkezett, a legtöbb pénzt szállásra költötték - közölte hétfőn az országos statisztikai intézet (INS).

Tavaly Romániát 1,714 millió olyan külföldi turista kereste fel, akik a kereskedelmi szálláshelyeket vették igénybe. Ők a romániai turistáknak csaknem a 22 százalékát tették ki.  Az INS szerint a külföldiek 4,79 milliárd lejt (1,08 milliárd eurót) költöttek el, ebből a legtöbbet szállásra.

A külföldiek 58 százaléka üzleti célból jött, illetve kongresszusokon, konferenciákon, kurzusokon, vásárokon vagy kiállításokon vett részt. A külföldi turisták költségeinek a kétharmada ettől a csoporttól származik, ők költik el ugyanis a külföldi turisták által Romániában kiadott pénz 66,4 százalékát.

A magáncélból érkezett külföldiek 42 százalékot tettek ki, ők egyharmadát költötték el a Romániában kiadott pénznek. A magáncélból érkezettek csoportja magában foglalja az üdülő, vásárló, kulturális és sportrendezvényeken résztvevő, vallási célból vagy rokonlátogatásra érkező, illetve az átutazóban lévő személyeket.

 Mindkét csoport a legtöbb pénzt szállásra költötte: az üzleti célból érkezettek kiadásainak 55,1 százalékát tették ki a szállásköltségek, a magáncélból érkezők esetében ez az arány 44,4 százalék. Emellett mintegy 14-14 százalékot költöttek el vendéglőkben és bárokban, vásárlásra, valamint pihenés jellegű szolgáltatásokra. A külföldiek csaknem 75 százaléka repülővel érkezett Romániába.

 Az INS február elején közölte, hogy a legtöbb külföldi turista, 228 ezer Németországból érkezett, majd Olaszország következik 181 ezer turistával. Franciaországból 118 ezren keresték fel Romániát, a negyedik helyen Magyarország áll 99 ezer turistával. A magyar turisták többsége - 55 ezer fő - Bukarestet és a megyeszékhelyeket kereste fel, csaknem 31 ezren más településeket és turisztikai útvonalakat választottak, mintegy 9 ezren gyógyfürdőkre látogattak. A többi magyar turista a hegyvidékre, a román tengerpartra és a Duna-deltába utazott.

Kimaradt?