Pályázati kiírásokat ismertetett Korodi Attila miniszter

Három, vissza nem térítendő támogatást nyújtó pályázati kiírást mutatott be Korodi Attila környezetvédelmi miniszter csütörtökön Bukarestben. A pályázati kiírások lebonyolítója a Környezetvédelmi és Klímaváltozási Minisztérium, kiírója pedig az Európai Gazdasági Térségi Alap.

,,A 30 millió euró értékű összeget a biodiverzitás növelését, a veszélyes hulladékok és vegyi hulladékok által okozott környezetvédelmi balesetek kivédését, illetve a klímaváltozás káros hatásainak csökkentését célzó programokkal lehet lehívni” – mondta Korodi. Hozzátette: a gazdasági válság miatt a befektetések és a finanszírozási források az elmúlt években jelentős mértékben csökkentek, így az Európai Gazdasági Térségi (EGT) Alap kiírása lendületet adhat a pályázó civil szervezeteknek és intézményeknek.

,,A Biodiverzítás és ökoszisztéma szolgáltatások elnevezésű kiírás keretösszege 15 millió euró. Ide a tervek szerint ebben az évben három alkalommal is lehet pályázni az ökológiai folyósok kapacitásának és adminisztrációjának javítására, ezek módszertanának kidolgozására, a módszertani jelentések megvalósítására, az ökoszisztémák behatárolására, valamint az ökoszisztéma szolgáltatások kifizetési mechanizmusainak kidolgozására”– tájékoztatott a környezetvédelmi miniszter.

Hozzátette: A Veszélyes hulladékok csökkentése elnevezésű kiírás keretösszege 5 millió euró. Erre olyan projektekkel lehet pályázni, amelyek révén az Európai Unió vegyi és veszélyes hulladékokra vonatkozó intézkedéseit alkalmazzák, illetve amelyekkel a vegyi és veszélyes hulladékok minél jobb monitorizálását segítik elő.

A harmadik, Alkalmazkodás a klímaváltozáshoz elnevezésű kiírás keretösszege szintén 5 millió euró. Ezt az összeget viszont, egy úgynevezett előre meghatározott projektre fordítják, a Szeben megyei Környezetvédelmi Ügynökség és a norvégiai Környezetvédelmi Ügynökség közös projektjére, amelynek révén Szebenben fognak a város számára jelentős környezetvédelmi intézkedéseket eszközölni.

,,A 30 millió euró 85 százalékát az EGT Alap nyújtja, 15 százaléka pedig a román állam önrésze” – magyarázta az RMDSZ politikusa.

Kimaradt?