bor

Szik Mátyás lett Magyarország idei sommelier bajnoka

Szik Mátyás nyerte a 2014-es Magyar Sommelier Bajnokságot, amelyet a Kávébár Bazár keretein belül rendeztek meg Budapesten.

A Magyar Sommelier Szövetség (Masosz) évente rendszeresen biztosít szakmai megmérettetési lehetőséget a hazai sommelier szakma kiválóságainak. A vasárnap lebonyolított bajnokság célja most is a magas szintű, nemzetközi szabályoknak is megfelelő versenyzési lehetőség megteremtése volt a magyar sommelier-k számára - mondta el hétfőn a Masosz elnöke. Káli Ildikó közölte, a bajnokság reggel a zártkörű középdöntővel kezdődött, ahol a hét versenyző tesztlap kitöltésével szőlészeti és borászati tudásáról adott számot, valamint a sommelier munkájára és az étteremben felszolgált egyéb italokra vonatkozó kérdésekre válaszolt. Mindezek mellett párlatokat és borokat kellett írásban jellemezniük, majd egy bort dekantáltak, és írtak le szóban egy választott idegen nyelven.

Az elméleti és gyakorlati feladatok alapján a legjobb eredményt elérő három versenyző jutott a délutáni nyilvános döntőbe, melynek során éttermi körülmények között, közönség előtt mérték össze tudásukat. A döntősök a pezsgő felszolgálásától a hibás borlap javításán és az italajánláson keresztül a dekantálásig adtak számot felkészültségükről; borokat és különböző párlatokat jellemeztek. A versenyt közös meglepetés-feladat zárta, melynek során a versenyzők egy palack bort töltöttek hét pohárba úgy, hogy a palackban fél deciliter maradjon.

A Magyarország Sommelier Bajnoka 2014 címet Szik Mátyás (Prime Steak and Wine étterem, Budapest) nyerte el, a második Cseke Gábor (Schloss Hotel Pichlarn, Auszria), míg a harmadik Varga Norbert (Onyx étterem, Budapest) lett.

A szakmai zsűri munkájában részt vett Molnár B. Tamás, a GaultMillau gasztrokalauz főszerkesztője és Gianni Annoni televíziós műsorvezető, étterem-tulajdonos is. A zsűri elnöke Káli Ildikó; a bajnokság fővédnöke és a zsűri tiszteletbeli elnöke Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter volt.

Kimaradt?