Már Angliában is sütik a híres Diószegi-kenyeret

Az angliai Lutonban is nyílt már egy Diószegi-pékség – tájékoztatta hétfőn a Mediafaxot Diószegi László sepsiszentgyörgyi pékmester-üzletember.

A hírügynökségnek elmondta, a pékség megnyitása egy jó ideje Angliában élő barátjának az ötlete volt. Eredetileg Londonban szerették volna sütni a híres Diószegi-kenyeret, ám a brit fővárosban igen nagyok a bérleti díjak. Ezért esett a választás Lutonra.

A pékségből jelenleg naponta 300-400 kenyér kerül ki, a tervek szerint az eladások elérik majd a napi 3-4000 ezer darabot. Egyelőre a hagyományos székelyföldi pityókás kenyeret sütik, de tervezik veknik készítését is. A legtöbb vásárlójuk egyelőre Angliában letelepedett romániaiak és magyarországiak, de egyre gyakrabban kopogtatnak be hozzájuk lutoniak is.

Diószegi László 1994-ben két alkalmazottal indította sepsiszentgyörgyi pékségét, ma 160 alkalmazottal napi 25 tonna kenyeret gyárt. Tavalyi éves forgalma megközelítette a 23 millió lejt. A Diószegi pékség termékei Románia 12 megyéjében, Bukarestben és Kolozsváron is megvásárolhatók, sőt hetente egyszer az olaszországi Bergamóba is szállítanak Diószegi-kenyeret. 

A székely vállalkozóra az általa sütött óriáskenyereknek köszönhetően figyeltek fel. 2013 november 7-én a World Record Academy a világ legnagyobb hagyományos krumplis kenyereként jegyezte be a Bukarestben sütött 96,6 kilogrammos kenyerét. Diószegi László az MTI-nek elmondta, ennél jóval nagyobb kenyereket is sütött, de azokat nem látták azok, akik a világcsúcsot hitelesíthették. 

Immár több éve Diószegi László vezetésével sütik meg augusztus 20-ra a nemzet kenyerét, mely a Kárpát-medencében élő és a világon szétszórt magyarság egységét jelképezi.

Kapcsolódók

Kimaradt?