Németország többet fizet az EU költségvetésébe 2014-től

Németország az eddiginél is több pénzt fizet be az unió közös kasszájába 2014-től - írta kedden a Handelsblatt, a 2014-2020-as időszakra vonatkozó uniós keretköltségvetésről szóló brüsszeli tárgyalásokat nyomon követő forrásokra hivatkozva.

A német üzleti lap szerint az még nem tisztázott, hogy pontosan mekkora rész hárul Németországra a hétéves pénzügyi keretből, azt azonban a berlini vezetés már elfogadta, hogy növelni kell befizetéseit.

A legutóbbi, 2010-es adatok szerint Németország 23,8 milliárd euróval járult hozzá a közös kiadásokhoz, ami 9,2 milliárd euróval meghaladta az uniós alapokból szerzett források összértékét. Németország így az első számú nettó befizető volt. A második Nagy-Britannia, a harmadik Franciaország volt. {loadposition OTP}

Az új hétéves keretköltségvetésről szóló tárgyalások most érkeznek az éles szakaszba - írta a Handelsblatt. Az egyeztetések várhatóan novemberben a legfelsőbb szinten folytatódnak majd egy külön e célból összehívott uniós csúcsértekezleten. Az Európai Bizottság (EB) javaslata szerint 1.033 milliárd euró nagyságú költségvetést kell összeállítani a következő hétéves időszakra. A legnagyobb nettő befizetők - az első három mellett például Hollandia és Olaszország - azt próbálják elérni, hogy legkevesebb 100 milliárd euróval csökkenjen ez az összeg.

A Handelsblatt szerint a korábban csaknem teljesen megrekedt tárgyalási folyamat elmozdult a holtpontról. Kompromisszumkészséget mutat az EB is, miután belátta, hogy az eredeti, 2011 júliusában előterjesztett javaslatát nem sikerül maradéktalanul elfogadtatni.

Kimaradt?