Zsugorodott tavaly az autópiac Romániában

Tavaly 6,3 százalékkal csökkent az autópiac Romániában - közölte kedden az autógyártók és -importőrök szövetsége (APIA).

Az APIA statisztikai adatai szerint az új járművek eladása sorozatban a hatodik éve esett vissza, és ezzel a tizenhárom évvel ezelőtti szintre csökkent. Akkor is, akárcsak tavaly mintegy 82 ezer új járművet értékesítettek - írta a Mediafax hírügynökség. A mintegy 82 ezer eladott járműből 68 700-at a személygépkocsik tettek ki.

A járműeladások jobban mentek az év második felében, egyes hónapokban jelentős növekedést regisztráltak 2012 ugyanazon időszakához képest. A második félévben 5,7 százalékos növekedést jegyeztek az eladásban, a személygépkocsikból pedig csaknem 10 százalékkal többet adtak el. Ennek ellenére egész évben 6,3 százalékkal zsugorodott a román autópiac 2013-ban, és csaknem 5 százalékkal esett vissza a személygépkocsik piaca.

 Jó évet zártak tavaly a romániai gyártók, 2012-höz képest csaknem 22 százalékkal többet, 411 ezer járművet állítottak elő és értékesítettek, ami rekordnak számít Romániában.  Az új gépkocsik nagy részét exportálták, mintegy 363 ezer járművet értékesítettek Románia határain kívül.

Kapcsolódók

Kimaradt?