Aranyáron vesszük idén a zöldségeket?

A lapunk által megkeresett szakemberek szerint valószínűleg manipulatív szándékkal riogat a zöldségek 50 százalékos drágulásával egy termelői érdekvédelmi szervezet. Az akció hátterében a börtönbüntetését töltő Gigi Becali tulajdonában lévő egyik vállalat állhat.

Drasztikus mértékben emelkedhet 2014-ben a zöldségek ára, jelentette be az elmúlt hét végén a termelőket tömörítő Pro Agro szövetség. Az érdekvédelmi szervezet szerint a drágulás azért várható, mert Bukarestben 40 százalékkal emelkedett a távfűtés ára.

Január 1-től a fővárosban egy gigakalória 325 lejbe kerül. A Pro Agro szerette volna elérni, hogy a fűtött üvegházakat és fóliasátrakat üzemeltető termelők kedvezményes áron jussanak a hőenergiához, ami bevett gyakorlat az Európai Unió több tagországában, ám Sorin Oprescu főpolgármester elutasította a javaslatot. Ilyen körülmények között jó néhány gazdálkodó kénytelen lesz lehúzni a rolót, a termelés ugyanis nem lesz kifizetődő, ez pedig drágulást von majd maga után.

„Számításaink szerint a paradicsom és a többi üvegházban nevelt zöldség ára mintegy 50 százalékkal fog nőni. Ez érvényes a teljes romániai piacra, ugyanis a termelők az egész országban a bukaresti árakat tekintik referenciának” – nyilatkozta Alex Jurconi, az érdekvédelmi szervezet elnöke. Véleményét azzal támasztotta alá, hogy az egyik legnagyobb üvegházas zöldségtermesztéssel foglalkozó hazai vállalat, a Leoser Rt. bejelentette, a hőenergia drágulása miatt kénytelen bezárni, s szélnek ereszteni 2 000 dolgozót.

A Leoser 90 hektáron gazdálkodik, tavaly körülbelül 30 ezer tonna zöldséget értékesített, egy részét külföldön. Sajtóinformációk szerint a vállalat tulajdonosa a jelenleg börtönbüntetését töltő Gigi Becali üzletember, bár hivatalosan nem szerepel a részvényesek között, akik kivétel nélkül rokonai.

Székely Csaba udvarhelyi agrármérnök, mezőgazdasági termelő nem tartja valószínűnek, hogy ilyen mértékű drágulás bekövetkezzen. „Nem hiszem, hogy országos szinten ez megtörténhet, elsősorban azért nem, mert napjainkban kevés a fűtött üvegházas vagy fóliasátras zöldségtermelő. Régebben Erdélyben is volt egy sor ilyen nagyvállalat, melyek összesen több ezer hektáron termeltek, de megszűntek” – magyarázta.

Jelenleg az országos zöldségtermelés 10-, maximum 15 százaléka kerül ki fűtött üvegházakból. „Ha lesz is drágulás a bukaresti hőenergia árának emelkedése miatt, az csak banikat jelenthet. Inkább arra gyanakszom, hogy néhány üvegházi termelő így próbálja meg manipulálni a közhangulatot, mert drágítani akarják a zöldséget” – nyilatkozta a maszol.ro-nak Székely Csaba.

   

Kimaradt?