Magyar napelem-erőmű épül a Székelyföldön?

Ha csakugyan valóság lesz a Heti Válasz által közölt egyik legfrissebb gazdasági hírből, akkor nemsokára a Székelyföldön épül meg Közép-Európa egyik legnagyobb napelem-erőműve, magyarországi befektetők jóvoltából. A népszerű hetilap egy korábbi napelem-projekt megvalósulása után érdeklődve jutott ehhez az információhoz.

A cikk írói úgy tudják, még a Fidesz-kormány munkába-állásakor megalakult az Első Magyar Napelem Erőmű Klaszter, amely Budapest közelében, Hatvan mellett kívánt létrehozni egy nagy, napenergiával működő erőművet. A kis-és középvállalkozásokból alakult klaszter menedzsere, Horváth Attila akkor azt mondta a sajtónak, hogy a 600 millió forintba kerülő beruházást nagyobbrészt uniós pályázati pénzekből valósítják meg, a területet és a szükséges infrastruktúrát pedig Hatvan város biztosítja.

Miután három évig nem történt semmi, a Heti Válasz megkereste a menedzsert, akitől megtudta, hogy a klaszterben résztvevő vállalkozások jelentős része időközben megszűnt, s erre a sorsra jutott az uniós pályázat biztosítását hivatatott Euro Innovation Solution kft is. A helyükre belépő más vállalkozásokkal viszont úgy határoztak, hogy a projektet mégsem Hatvanban és nem is Magyarországon, hanem „a beruházásoknak jobb megtérülési feltételeket biztosító” Romániában, azon belül is a Székelyföldön valósítják meg. Hogy a Székelyföld melyik vidékén és mikor, erről nem tájékoztatták a lapot.

Romániában gyors ütemben létesülnek a kisebb-nagyobb napelem-erőművek. Csak Szatmár megyében mintegy negyedszáz épült az elmúlt három esztendőben, miközben az említett nagy pesti-hatvani terv csak álom maradt. Egy spanyol cég Szatmárnémetitől nem messze, Sárközújlak és Gombás határában mintegy 150 hektáros mezőt „fedett le” napelemekkel. Megvalósítását a világ tíz legnagyobb napelem-erőművei közé sorolják, ez részben már megkezdte működését. Az érdeklődő újságíróknak a spanyol cég vezetője elmondta, hogy Romániában csakugyan jó feltételeket biztosítanak a befektetőknek.

 

A sárközi naperőmű szerelése

Kimaradt?