Statisztika: itt tartott a román gazdaság 2013-ban

Felemás képet mutat a román gazdaság a számok tükrében. Az EU legnagyobb kukoricatermelője vagyunk, gépkocsigyártásban megelőztük Olaszországot, alacsony a munkanélküliség, ellenben az egy főre eső GDP és a fogyasztás csak Bulgáriában alacsonyabb, mint idehaza, míg az üzleti környezet vállalkozóbarát jellege alapján összeállított listán csak 73-ikok vagyunk.

Az egy főre jutó bruttó hazai termék tekintetében Románia a 27-ik, utolsó előtti helyen áll az Európai Unióban, 6.200 euróval, csupán Bulgáriát előzi meg. Az EU-s átlag 25.500 euró. Hasonló a helyzet a minimálbér tekintetében, mely csak déli szomszédunknál alacsonyabb, mint idehaza, 153, illetve 180 euró. A tavalyi év folyamán egy román állampolgár átlagosan 5.300 dollárt költött fogyasztásra, amivel EU-s viszonylatban a 27-ik helyre jó. Az első Svájc, 45.300 dollár/fő-vel.  A MediHelp nemzetközi egészségbiztosító adatai szerint az orvosok bérezése terén még rosszabb a helyzet, ugyanis a bulgárok is megelőznek bennünket.

Ennek fényében az sem meglepő, hogy az állami költségvetésből az egészségügyre fordított kiadások részaránya nálunk a legalacsonyabb az EU-ban. Az Unióban Franciaországban, Németországban, Hollandiában és Dániában szánnak a legtöbbet az egészségügyi ellátásra, a költségvetés több mint 11 százalékát, idehaza ennek mindössze a felét. A foglalkoztatás terén ellenben jól állunk, uniós szinten harmadikok vagyunk. Tavaly az aktív korú lakosságnak csupán 6,8 százaléka volt állás nélkül, míg a listavezető Luxemburgban 6,4 százalékos volt a munkanélküliség. Ami a strukturális alapok felhasználását illeti, sereghajtók vagyunk az Unióban, a rendelkezésre álló 19,7 milliárd eurónak mostanáig csak kb. 26 százalékát sikerült lehívni. A leghatékonyabb Észtország és Litvánia volt, mely az elérhető pénz több mint 70 százalékát használta fel.    

Irigylésre méltó helyzetben vagyunk az egy főre eső államadósság tekintetében, világviszonylatban az 52-ik helyen állunk, 5.082 dollárral. A legeladósodottabb állam Luxemburg, a nagyhercegség minden egyes polgárára 3,7 millió dollárnyi államadósság jut. Azt ellenben nem tehetjük ki az ablakba, hogy a Világbank a 73-ik helyre rangsorolta Romániát azon a 189 országot tartalmazó listán, melyet annak alapján állított össze, hogy mennyire vállalkozóbarát az üzleti környezet egy adott államban. Így nem is meglepő, hogy a külföldi befektetések tekintetében világviszonylatban csak a 69-ik helyen állunk. Tavaly 2,7 milliárd dollár külföldi tőke áramlott az országba, míg a listavezető Egyesült Államokba 4.500 milliárd dollár. Az export volumene alapján 57-ik Románia, 58,1 milliárd dollár értékű áruval.

A mezőgazdaság terén Európa vezető országai közé tartozunk. Nálunk termett idén az EU-ban a legtöbb napraforgó, több mint 2 millió tonna, míg kukoricából 10,7 millió tonnát takarítottunk be, aminél csak a franciaországi termés volt bőségesebb, 15 millió tonna. A juh-, valamint a kecskeállomány tekintetében egyaránt a negyedik helyet foglaljuk el az EU-ban. A szarvasmarha-állomány 2 millió egyedet számlál, ami uniós viszonylatban a tizedik legnagyobb, tejtermelésben pedig szintén tizedikek vagyunk. Románia mezőgazdasági termelése tavaly 14,4 milliárd eurót tett ki, ami EU-s viszonylatban a nyolcadik legnagyobb. Az éllovas Franciaország 77 milliárd euróval.

2013 első félévének adatai alapján előkelő, európai viszonylatban nyolcadik helyen állunk személygépkocsi gyártásban (225 ezer darab), megelőzve, többek között Olaszországot. A motorizáció tekintetében ugyanakkor utolsók vagyunk az Európai Unióban, még Bulgária is megelőz bennünket. Jelenleg 1.000 romániai lakosra mintegy 250 gépjármű jut. Nemcsak autóból, hanem autópályából is Romániában van a legkevesebb az egész EU-ban, a sztrádák teljes hossza 600 km. A költségek viszonylatában ellenben élen járunk: a legdrágább hazai autópálya kilométerenként 23 millió euróba került, míg Bulgáriában van olyan sztráda melyet kilométerenként 2 millió euróért építettek.

A statisztikai adatok azt mutatják, hogy nem vagyunk édesszájúak, ellenben szeretünk italozni. Romániában évente 35-40 millió kg csokoládét vásárolnak, ami EU-s szinten a 11-ik helynek felel meg. Az éllovas Németország, melynek fogyasztása a romániainak kb. 25-szöröse. Az egy főre eső sörfogyasztásban csak öt európai ország előz meg bennünket, míg a szeszes italok fogyasztása terén világviszonylatban a 17-ik helyen állunk. Tavaly az egy főre eső átlagos sörfogyasztás 89 liter volt, szeszes italból pedig összesen 166 millió litert adtak el idehaza.   

 

Kimaradt?