Rábólintott a Skype megvételére az Európai Bíróság

Összeegyeztethető az Európai Unió egységes piacának szabályaival, hogy a Microsoft megvásárolta a Skype-ot - döntött szerdán a luxembourgi Európai Bíróság. Az uniós bírák megítélése szerint az üzlet sem a lakossági videokommunikáció, sem a vállalati telekommunikáció területén nem korlátozza a versenyt.

A 2011 őszén bejelentett felvásárlást versenyhatóságként az Európai Bizottság is rendben lévőnek találta. Az internetalapú távközlésre specializálódott Cisco és Messagenet szerint viszont az üzlet versenyellenes, ezért azt kérték a bíróságtól, semmisítse meg a bizottság határozatát.

A luxembourgi bírák viszont Brüsszellel értettek egyet. A lakossági internetalapú távközlés és videokommunikáció piacán a bírák azért nem adtak igazat a két hozzájuk forduló vállalatnak, mert úgy ítélték meg, hogy egyrészt ezen a piacon nagy a fluktuáció, rövidek a fejlesztési ciklusok, és gyakran a termékek életgörbéi is. A lakossági piacon „nagy piaci részesedések múlékonynak bizonyulhatnak” - állapítja meg a bíróság. Luxembourg szerint emellett ugyan a Microsoft a Windows alapú számítógépekkel uralja a személyi számítógép piacot, ám más platformok, a táblagépek és okostelefonok piacán „kevésbé van jelen”, ha pedig a redmondiak árat emelnének, a felhasználók más eszközök felé fordulnának. A bíróság arra is rámutat, hogy ezek a szolgáltatások hagyományosan ingyenesek, ezért ha a Microsoft fizetőssé akarná tenni a Skype-ot, azzal csak ügyfeleket veszítene.

A Cisco és a Messagenet a vállalati kommunikáció piacán attól tartott, hogy a Microsoftnak a Skype felvásárlása után lehetősége nyílik majd arra, hogy saját céges szolgáltatását, a Lyncet gyakorlatilag összekösse a Skype-pal, és a Skype-felhasználókat a vállalati szférában a Lync használatára szoktatná rá. A luxembourgi bíróság szerint ugyanakkor erre a Skype jellege egyrészt nem igazán alkalmas, másrészt pedig a vállalati kommunikáció piacán a Cisco sokkal nagyobb piaci részesedéssel rendelkezik, mint a Microsoft. A bíróság arra is rámutat, hogy egy összeolvadás, mint például a Microsoft és a Skype esetében, csak akkor állapíthatják meg a versenyellenességet, ha ez az ügylet miatti azonnali és közvetlen hatás. A Lync és a Skype összekötése viszont még egy sor olyan intézkedést igényelne a Microsoft részéről, amelyek a bírák szerint „nem bizonyos, hogy a kellően közeli jövőben meg tudnak valósulni”.

„A törvényszék teljes egészében elutasítja a Cisco és a Messagenet keresetét” - zárul az Európai Bíróság közleménye.

Kimaradt?