Soros: a kiszámíthatatlan kockázatok okozták a válságot

A kockázatokat lehet számszerűsíteni, de a kockázatnak nem minden elemét lehet előre kiszámolni, és ez vezetett a 2007-08-as pénzügyi válsághoz - hangsúlyozta a magyar származású amerikai pénzügyi befektető Budapesten, a Közép-európai Egyetemen (CEU) tartott előadásában.

A CEU alapítója és kuratóriumának tiszteletbeli elnöke legújabb, magyar nyelven megjelenő, a Soros-előadások a Közép-európai Egyetemen című könyvét mutatta be. A könyv Soros reflexivitásról szóló elméletét és a nyílt társadalom koncepcióját ismerteti meg az olvasókkal.

Soros György előadásában a bizonytalanságot egyes helyzetekben számszerűsíthetőnek nevezte, hozzátéve, hogy a tömegek reakciói tanulmányozhatóak, de nem a tömegben levő egyéneké. Mivel az embereknek az alapján változik a viselkedése, hogy éppen egy csoport részeként vagy egyénenként cselekednek, ez bizonytalanságot teremt - tette hozzá.

A pénzügyi szakember szerint abban nincs semmi újdonság, hogy az emberek elfogult világnézetükre alapozzák döntésekeit, de ezek az elfogultságok kihatnak a valóságra is, ez egyik alapgondolata a reflexivitás elméletének. „Kétirányú kapcsolat van a gondolkodás és a világ között” - mondta Soros György.

Az európai gazdaság helyzetről csak annyit mondott: az „euróválság egy fekete lyuk”. Úgy vélte, „rémálom, ami Európában történik”, pedig Európa a legfejlettebb nyílt társadalom és demokrácia a világon. Soros György szerint hihetetlen látni, ahogy Európában az európaiaknak az önmaguk által okozott nyomorúságuk egyre nagyobb és nagyobb lesz.

A szakembertől megkérdezték, milyen fontos világpolitikai események történtek a 2009-es előadásai óta, válaszában ő a közel-keleti eseményeket emelte ki. Kifejtette, hogy a Közel-Keleten négy megoldatlan válság van, az iráni, az egyiptomi, a szíriai, illetve a palesztin, és egyes esetekben komoly előrelépéseket lehet látni. Mint mondta, Szíriában például sikeresnek tűnik a vegyi fegyverek ellenőrzésére tett kísérlet, de hangsúlyozta, hogy a humanitárius válság még megoldatlan.

Irán esetében Soros György szerint kedvező fordulat volt, és ugyanígy van esély az izraeliek és a palesztinok közti megegyezésre. Összességében az látszik, hogy a problémák megoldásával egy új rend van születőben a Közel-Keleten - mondta, hozzátéve: „mindig akkor van radikális változás, amikor a legkevésbé számítunk rá”.

Kimaradt?