IMF

Nyugdíj- és béremelésről tárgyalt a kormány az IMF-el

A nyugdíjak és a közalkalmazotti bérek emeléséről tárgyalt a kormány a Nemzetközi Valutaalap (IMF) képviselőivel.

Mirel Palada kormányszóvivő tájékoztatása szerint az IMF bukaresti delegációjával a nyugdíjak 3,76 százalékos emelésének tervezetét ismertették – amire már korábban rábólintott a Valutaalap –, ugyanakkor jelezték: a közalkalmazottak bérének három százalékos növelését is tervezik. Ez utóbbi intézkedés csak a kis fizetésű közalkalmazottakat érintené.  A szóvivő elmondta: az IMF egyetért a kormány  intézkedéseivel.

A Ponta-kabinet egyébként azt tervezi: 2014-ben két lépésben ezer lejre emeli a közalkalmazotti minimálbért.

A kormányszóvivő azt is elmondta: módosítások következnek a jövedéki adó kiszámításában. Alapja ugyancsak az euró árfolyama lesz, azonban megszűnik a most használatos gyakorlat, mely szerint az euró októberi árfolyama alapján szabják meg a jövedéki adó összegét, e helyett a költségvetési év alatt több alkalommal is módosítják a jövedéki adó meghatározásának alapját. „Ez néha magasabb, néha pedig alacsonyabb bevételt jelent majd a költségvetésnek” – vélekedett. Kérdésre válaszolva hozzátette: ez a módosítás nem érinti az élelmiszerek árát.

Kapcsolódók

Kimaradt?