Nyugtatgat a Dacia: nem jelent veszélyt a marokkói gyára

Nem jelent veszélyt a Dacia romániai gyárára a gépkocsigyártó marokkói üzemének beindítása - jelentette ki csütörtökön Jerome Olive, a vállalat vezérigazgatója. A cégvezető szerint a Dacia marokkói gyártása előnyt jelent a hazai gépkocsigyártásnak.

Jerome Olive azt mondta: a román gyár sokkal versenyképesebb az afrikai üzemnél, ugyanakkor rengeteg a már leszerződtetett beszállítója. „A marokkói Tanger közelében levő gyárra nem vetélytársként kell nézni, ugyanis a Romániában legyártott alkatrészekből dolgozik” – mondta a vezérigazgató.

A két telephely közötti rivalizálás azt követően került ismét előtérbe, hogy a marokkói telepen október 8-án új gyártósort indítottak be, ahol Sanderókat gyártanak. A Pitesti közelében működő hazai gyár teljes kapacitásán dolgozik, a Renault csoport befektetései azonban már a marokkói üzemet célozzák meg. Emiatt merült fel a gyanú, hogy hosszútávon a leépíthetik a hazai gyárat.  

A Renault 600 millió eurót fektetett be a marokkói gyár építésébe, a tervezett második termelési vonal becslések szerint 400 milliós befektetést igényelt.  A gyárat szabadkereskedelmi övezetbe építették, ezért öt évig adómentességet, majd csökkentett adózást élvez, gyorsított a vámkezelés és nincsenek exportköltségei, ami további előnyöket jelent.

 

Kimaradt?