Reklámcélra használná felhasználóinak adatait a Google

A Google november 11-től a regisztrált felhasználók fényképét és nevét is megjelenítheti az oldalain feltűnő reklámok mellett. Ezt a keresőóriás egy általa „minor update”-nek titulált frissítéssel teszi lehetővé.

A megváltozott szerződés szerint a Google azoknak a felhasználóinak használná az adatait, akik a Google+-ban lájkoltak (+1-eltek) egy terméket vagy szolgáltatást, vagy akik követik egy cég Google-profilját. E szerint ha valaki a jövőben +1-el valamilyen reklámot (például egy vendéglő szolgáltatásait), akkor a barátai láthatják a reklám alatt, hogy ő +1-elte azt.

 „Ha rendelkezik Google Fiókkal, megjeleníthetjük a Szolgáltatásainkban a Profilnevét, a Profilképét, valamint Google vagy a Google Fiókjához kapcsolódó harmadik fél alkalmazásaival kapcsolatos tevékenységeit (például a +1-eket, az Ön által írt elemzéseket és közzétett megjegyzéseket), ideértve azok megjelenítését hirdetésekben és egyéb kereskedelmi vonatkozásokban” – olvasható a november 11-én életbe lépő frissítésekről szóló tájékoztatóban.

A Facebook is hasonló lépést tett korábban. Emiatt még 2011-ben indult ún. Class-Action Lawsuit, vagyis az összes sértettet közösen képviselő per a Facebook ellen, amely most peren kívüli egyezséget ajánlva fizet 20 millió dollárt a károsultaknak. A Facebook egyben ígéretet tett rá, hogy a felhasználók a jövőben beleszólhatnak adataik reklámcélú használatába.

Kimaradt?