Csak papíron dübörög a gazdaság Romániában
Lássuk pozitívan a román gazdaságot címmel közölt cikket a közelmúltban az Adevărul országos napilap. A szerző 15 okot sorol fel melyek véleménye szerint arra utalnak, hogy a gazdaság jó úton jár. Íme, néhány ezek közül:
– Szaporodnak a vállalkozások. A bejegyzett cégek száma augusztusban meghaladta a 714 ezret, ami 2,7 százalékkal több mint egy évvel korábban.
– Az építőipar forgalma idehaza nőtt a legnagyobb arányban az EU-ban. Júliusban Romániában 8,6 százalékos volt az építőipar növekedése, míg uniós szinten csak 0,7, az euró övezetben pedig mindössze 0,3 százalék.
– Nő a foglalkoztatottság. Az év első hét hónapjában a munkáltatók 10 százalékkal több új munkaszerződést kötöttek mint az elmúlt év azonos időszakában. Idén júliusban 27 ezerrel több munkavállaló volt Romániában, mint egy évvel korábban.
– Rekordot döntött az export. Az Országos Statisztikai Hivatal adatai alapján július végén a kivitel elérte a 19,9 milliárd lejt, ami 16,1 százalékkal magasabb a 2012-es értéknél. A behozatal szintén nőtt, 9,3 százalékkal, 22,5 milliárd lejre.
– Csökken a költségvetési deficit. 2013 első hét hónapjában a folyó költségvetési hiány alig valamivel haladta meg a 2011-es érték felét, és csupán egyharmada volt a 2010-es deficitnek.
– Növekszik a mezőgazdasági termelés. Idén az Európai Unió viszonylatában Romániában takarították be a legtöbb napraforgót, 1,9 millió tonnát, ami 60 százalékkal nagyobb, mint a tavalyi termés. Rekordmennyiségű termett búzából és árpából is.
– Az ipari termelés látványosan nő. Január és július között az ipari termelés 7,3 százalékkal nőtt. Az EU-a tagországok közül egyedül Észtország tudott ennél is nagyobb arányú, 7,8 százalékos fejlődést felmutatni. A gépkocsigyártás elképesztő mértékben, 45 százalékkal nőtt, aminek következtében Romániában immár több járművet szerelnek össze, mint Olaszországban.
Távolról sem látja ilyen rózsásnak a helyzetet Ilie Şerbănescu elemző, aki szerint a felsorolt adatok egy része egyáltalán nem mérvadó a gazdaság állapotát illetően. Elmondása szerint a hazai GDP 99 százalékát 35 ezer cég adja, tehát az a tény, hogy jelenleg néhány ezerrel több vállalkozás működik, mint egy évvel korábban, egyszerű statisztikai adat, súlya nincs.
Az export növekedésének Şerbănescu szintén nem tulajdonít nagy jelentőséget, mondván, a kivitel oroszlánrészét a külföldi tulajdonban levő vállalatok adják, melyeknek hozzájárulása a GDP-hez 40 százalék. Az, hogy az építőipar nagyon jól teljesít EU-s viszonylatban, szerinte szintén nem mérvadó, mivel az uniós tagországok zöme a hazainál lényegesen fejlettebb infrastruktúrával rendelkezik, ami markánsan meghatározza az ágazat lehetőségeit. Az ipari termelés növekedését a szakember statisztikai szemfényvesztésnek tartja.
„Nem tudom elképzelni, hogyan nőhet a gazdasági termelés, miközben az energiafogyasztás csökken. Ez csak elképesztő technológiai fejlődés esetén történhetne meg, aminek hosszabb kifutási ideje van, nem következhet be egyik évről a másikra” – nyilatkozta a maszol.ro-nak a gazdasági elemző. Elmondása szerint a román gazdaság már csak azért sem lehet jó állapotban, mivel a fogyasztás folyamatosan csökken, a GDP pedig erősen fogyasztásfüggő. Aggodalomra ad okot az is, hogy jelenleg 100 ezer cég áll csődvédelem alatt, a tömeges fizetésképtelenség pedig egyértelműen annak a jele, hogy egy gazdaság súlyos gondokkal küzd.