Több száz millió eurós fejlesztések szükségesek a repülőtereken

A következő években 200-300 millió eurós fejlesztésekre van szükségük a romániai repülőtereknek – vélekedik David Ciceo, a Romániai Repülőterek Egyesületének elnöke.

A reptereken új kifutópályákat, terminálokat kell építeni és modernizálni a jelenleg használatosakat. A legtöbb kifutópálya már régi, a szervezet becslésünk szerint a következő tíz évre ez 200-300 millió eurós befektetést jelent.

Országos szinten a repülőtereken az utasforgalom idén átlagosan 2-3 százalékkal esett visszat, Ciceo szerint ez jó esetben is csak stagnálni fog, de semmiképp nem emelkedik. Mindössze a kolozsvári, a marosvásárhelyi valamint a bukaresti Henry Conda repülőtér tudott emelkedésről beszámolni. E három reptér – ahol nagy összegeket is költöttek a fejlesztésekre – a környék gazdasági fejlődését is eredményezheti.

Ciceo Kolozsvárt hozta fel példának, a kincses városban október 26-án adják át az új kifutópályát, a 40 millió eurós befektetéstől a reptér éves forgalmának öt százalékos növekedését várják.

Románia 16 repülőterén a múlt évben összesen 16 millió utas fordult meg. Ebből csak Kolozsváron egymillió, de Kolozsvár és Bukarest mellett a többi reptéren alacsony az utasforgalom és nagyon kicsi a járatok száma.

 

banner_8pTgRJfW_valasztasi hirdetes maszol.jpg
banner_tKxab5t4_970x250 px.png
banner_HD7Jym8I_728x190 px.png

Kimaradt?