BNR

Enyhén csökkentette idei inflációs előrejelzését a jegybank

Enyhén csökkentette az idei inflációs előrejelzését a Román Nemzeti Bank (BNR), amely így 2013-ban 3,1 százalékos fogyasztói áremelkedéssel számol.

Mugur Isărescu, a jegybank elnöke egy szerdai sajtótájékoztatón jelentette be, hogy az idén 3,1 százalékos inflációval számolnak, ami 0,1 százalékkal alacsonyabb a két hónappal ezelőtt előrevetített értéknél.

A jegybank legutóbb májusban csökkentette az inflációs előrejelzését 3,2 százalékra a korábbi 3,5 százalékról. Isărescu szerint a központi bank továbbra is óvatos marad, és nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy a vártnál nagyobb mértékben fog lassulni a fogyasztói infláció.

Romániában az éves infláció júniusban 5,37 százalékra emelkedett az előző havi 5,32 százalékról, de a jegybank arra számít, hogy szeptemberig a célértékhez közeli sávba kerül. A BNR az idén 1,5-3,5 százalékos célértéket állapított meg. A BNR igazgatótanácsa hétfőn az elemzői várakozásoknál nagyobb mértékben, 50 bázisponttal csökkentette az alapkamatot, amely így 4,5 százalékos lett.

Kapcsolódók

Kimaradt?