Engedélye még nincs, de már építkezik Rétyen a Schweighofer?

„Régészeti tehermentesítés és geológiai vizsgálatok" leple alatt máris lázasan alakítják a területet és ezzel együtt a tájat a Holzindustrie Schweighofer Rétyre tervezett fafeldolgozó üzemének helyszínén – írta hétfőn a sepsiszentgyörgy.info.

A fotókkal gazdagon illusztrált írás szerint már eltávolítottak egy közel 80 centiméteres termőréteget a majdani üzem területének mintegy feléről, a betonozott felület 544 261 négyzetméter lesz. A lehántott földréteg a Besenyő-patak jobb partján, a mezőn alkot közel 3 méter magas ledöngölt dombot. „Hogy mi lesz a sorsa ennek a földnek és átvitt értelemben Székelyföldnek, az különösebben senkit sem érdekel” – fogalmaz a szerző.

A portál szerint az „építkezést" jelző táblán szereplő adatok hiányosak, mert a törvény szerint szerepelnie kellene rajta az építkezési engedély számának, valamint az építkezés kezdetét és befejezését jelző időpontoknak.

„Tulajdonképpen kijelenthető, hogy a helyi hatóságok (Környezetvédelmi Hivatal, Megyei Tanács Urbanisztikai Osztálya, Kovászna Megyei Építészeti Felügyelőség) hallgatólagos cinkosságával elindult az az építkezés, amelyik gyakorlatilag még semmilyen engedéllyel nem rendelkezik” – vonja le a következtetést a szerző.

Az osztrák fafeldolgozó befektetésének engedélyeztetése jelenleg a területrendezési terv (PUZ) elfogadtatásánál tart. Augusztusban 22-re hirdettek ki róla közmeghallgatást. 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?