Kiszuperált géppel indít a Sólyom légitársaság

Már kétszer kiállították a forgalomból azt a repülőgépet, amellyel a – prémiumszolgáltatásokat ígérő – Sólyom légitársaság első körben utasokat szeretne szállítani. Az Álmos vezérnek keresztelt Boeing 737-es történetének az Index járt utána egy repülési szakportál segítségével.

Azt írják, a 24754-es gyártási számú, 1868-as sorszámú Boeing 737-53A 1990. május 22-én repült először. Több légitársaság is használta, majd 2008 végén kivonták a forgalomból. Pár hónappal később azonban egy másik lajtromjellel Budapestre hozták tárolni. Karbantartották, majd fél évig a hangárok közt állt. Az Index egy neve elhallgatását kérő informátora szerint mindenki azt gondolta, hogy "innen már a sivatagba viszik szétszerelni".

De nem így történt. A gép Budapestről 2010 januárjában került Bournemouthba, onnan fél év múlva Stockholmba, ahol tavaly decemberben másodjára is kiállították a forgalomból, majd 2013 elején visszavitték Bournemouthba tárolni.

Kapcsolódók

Kimaradt?