Gázdrágítást rendelt el az IMF

Hamarosan emelkedik a gáz ára. A lakosság szeptembertől 5 százalékkal fizet többet a szolgáltatásért, a vállalatok számára 10 százalékkal lesz drágább a gáz – jelentette be kedden Erik de Vrijer a Nemzetközi Valutaalap (IMF) küldöttségvezetője.image

Az Országos Energiaszabályzó Ügynökség (ANRE) június végén egy drágulási ütemtervet mutatott be, abban viszont idénre nem szerepelt áremelés.

Romániában érvényes egy olyan szabályozás, miszerint amennyiben a szolgáltatók költségei növekednek, a termékeik ára is növekszik, ezt az utóbbi években nem alkalmazták a gázszolgáltató esetében, ezért ki kell egyenlíteni a költségeket – jelentette be Vrijer.

Az ANRE júniusi bejelentése szerint a gáz árát 2013-ban és 2014-ben évente 10 százalékkal emelnék, 2015-2018-ban pedig újabb, évi 12 százalékos drágításra lehet számítani.

gaz.kicsiA ütemterv szerint megszüntetik az egységes tarifákat, szeptembertől pedig liberalizálnák az energiapiacot. Az egységes árak megszüntetésére az IMF kérte fel a hatóságokat.

Országos Energiaszabályzó Ügynökség elképzelései szerint az első, 8 százalékos drágítást 2013 július elsején vezették volna be, a második 2 százalékos áremelést pedig 2013 októberére tervezték.

Legutóbb a vállalatok számára idén január elsején vezettek be 5 százalékos áremelést. Az ANRE az árak módosítását az importált gáz drágulásával magyarázta.

A lakosság számára eddig megmaradtak a 2011-es árak.

Kimaradt?