200 millió euróért vásárolunk vasút felújítási csúcstechnológiát

Ránk fér az erősítés, idén 21 kilométernyi pályaszakasz korszerűsítését sikerült elvégezni.

Nem mondhatni, hogy rohamléptekkel haladt idén a hazai vasúti infrastruktúra korszerűsítése, több mint tíz hónap leforgása alatt mindössze 21 kilométernyi pályát sikerült felújítani. A folyamat felgyorsítása érdekében az állami vasúttársaság infrastruktúráért felelős részlege két munkavonat beszerzését tervezi. Ezek sokoldalú feladatok elvégzésére alkalmas berendezések, melyeknek darabja körülbelül 100 millió euróba kerül.

„A világon létező legkomplexebb, kerekeken guruló gyárak ezek. Egy ilyen vonat 500-tól 1 000 méterig terjedő hosszúságú pályát képes felújítani egy nap alatt. Több berendezés tartozik egy ilyen szerelvényhez, fél kilométer hosszúak” – nyilatkozta Ioan Pintea, a CFR Infrastructură vezérigazgatója.

A két munkavonatot megrendelték már, ám időbe telik, amíg munkába állhatnak, mivel a komplexitásuktól függően másféltől három évig terjedő idő alatt szállítja le őket a gyártó. A CFR Infrastructură tulajdonában van már egy munkavonat, ez a brassói igazgatóság járműparkjához tartozik. Úgy tűnik, hogy nálunk a hatékonysága messze elmarad az optimálistól, lévén, hogy 21 kilométer felújításával a legrosszabb esetben is kevesebb, mint másfél hónap alatt kellett volna végeznie.

A munkavonatok el tudják végezni a sínek és a talpfák cseréjét, de képesek dolgozni a töltésen, a villamosított pályaszakaszokon pedig a felsővezetéken is.

A Regátba irányítják a munkavonatokat

A CFR tájékoztatása szerint az új munkavonatokat először a Bukarest-Suveava és a Bukarest-Craiova-Temesvár szakaszok korszerűsítésénél fogják bevetni. Utóbb a Kolozsvár és Biharpüspöki közti vasúti pályára vezényelheti majd át őket, legalábbis erre utal Ludovic Orban egy korábbi kijelentése.

Amikor bejelentette, hogy az Európai Bizottság áldását adta a munkavonatok beszerzésére, a kormányfő azt mondta, „Kolozsvár és Biharpüspöki között jól mennek a dolgok, a közeljövőben elkezdődnek a munkálatok”. Hogy mit értett Orban a dolgok jó menete alatt, nem derült ki a nyilatkozatból, tény, hogy a Kolozsvár-Nagyvárad vasútvonalon jelenleg nem folynak felújítási munkálatok.

Jelenleg Kürtös és Brassó között folyik a vasútvonal korszerűsítése, immár évek óta. Ez a szakasz a 4-es páneurópai folyosóhoz tartozik, a beruházást uniós forrásból finanszírozzák. A munkálatok végeztével a szerelvények 160 km/órás sebességgel közlekedhetnek majd a határ és Brassó között.

Kapcsolódók

Kimaradt?