Nem Romániában gyártják az elektromos Daciát

Ha az eladások jól alakulnak majd, elképzelhető, hogy a mioveni-i gyárba helyezzék át a termelést.

Bár a Bukarest környékén fekvő Tituban található technológiai központban tervezték, javarészt hazai mérnökök, mégsem Romániában készül majd a Dacia Spring Electric. Az első elektromos Daciat Kínában fogják gyártani, jelentették be a Renault képviselői.

„A Renault azért választotta Kínát, mivel ott van az elektromos autók legnagyobb piaca. Ott vannak beszállítók, alkatrészek versenyképes áron és a lehetőség, hogy gyorsan kivitelezni lehessen a projektet. A jövőben, az eladásoktól és a gyártó üzleti stratégiájától függően, megtörténhet, hogy a gyártást áthozzák Európába. Nem kizárt, hogy Romániába hozzák, egyelőre azonban nem született ilyen döntés” – nyilatkozta Mihai Bordeanu, a Dacia marketing igazgatója.

Az alacsony termelési költségeken kívül a Renault azért döntött a Kínában történő gyártás mellett, mivel ott már készül egy elektromos modell, a Renault City K-ZE. Ezt kifejezetten a kínai piacra szánták, Európában nem is forgalmazzák. A Dacia Springet ellenben az európai piac számára tervezték, úgy, hogy az itteni, szigorúbb műszaki és környezetvédelmi normáknak feleljen meg.

„A passzív biztonságra szavaztunk. Megerősített alvázat építettünk bele, hat légzsákot és gyorsfékező rendszert” – nyilatkozta Marc Suss, a Renault-csoportnak többek között a Dacia márkáért felelős globális igazgatója. A gyártó nem azt célozta meg, hogy az új autó 4-5 csillagot kapjon a törésteszteken, a Spring valószínűleg éppúgy háromcsillagos lesz, mint az újabb generációs Sandero, Logan és Sandero Stepway modellek.

Piacvezetőnek szánják

A Renaulnál azt remélik, hogy a Dacia Spring a legkelendőbb elektromos autók egyike lesz Európában. „A Spring első helyezett lehet a kategóriájában, megelőzve a Tesla Model 3-t és a Renault Zoet. Egy megfizethető autóból jelentős piaci szereplő válhat” – véli Marc Suss.

A Dacia Spring gyártása 2021 tavaszán kezdődik, s az új modellből elsőként utazásmegosztó személyszállító cégek fognak kapni, például a Párizsban és Madridban aktív Zity. A Romániában aktív utazásmegosztók szintén a jövő év tavaszától rendelhetnek az első, Dacia márkanévvel forgalomba kerülő elektromos személygépkocsiból. Az egyéni megrendelőknek szeptembertől fognak szállítani.

Kapcsolódók

Kimaradt?