A brutális gazdasági visszaesés után gyors kilábalásra számítanak a szakértők

Az elmúlt 30 év legrosszabb negyedéve volt gazdasági szempontból 2020 áprilistól júniusig terjedő időszaka.

10,2  százalékkal csökkent a román gazdaság teljesítménye a második negyedévben az Országos Statisztikai Intézet (INS) előzetes adatai szerint. Ez a rendszerváltás óta eltelt időszak legrosszabb eredménye. Az előző gazdasági válság idején sem következett ekkora visszaesés három hónap leforgása alatt

A mélypontot akkor 2009 második negyedéve jelentette, -8,7 százalékkal, míg az első negyedévben 6,2, a harmadikban 7,1, a negyedikben pedig 6,5 százalékkal csökkent a bruttó hazai termék (GDP). Szűk, technikai értelemben nem is biztos, hogy idén recesszióba fordul a hazai gazdaság, az ugyanis legalább két egymást követő negyedévben bekövetkező csökkenést feltételez. 

A jelenlegi helyzet abból a szempontból jobb, mint a 11 évvel korábbi, hogy a szakemberek most lényegesen gyorsabb javulásra számítanak. A 2008/2009-es globális pénzügyi krízis idején a GDP nyolc, egymást közvető negyedéven keresztül csökkent. Most ellenben a válsággörbe, legalábbis jelenleg úgy tűnik, V alakú lesz, a meredek zuhanás után a gazdaság erőteljes növekedő üzemmódba kapcsol. A kérdés mindössze az, mennyi idő alatt sikerül visszakapaszkodni a tavalyi szintre?

„A romániai adatak ugyanazt a tendenciát tükrözik, mely európai szinten is megnyilvánul, azzal a különbséggel, hogy nálunk csak a második negyedévben volt visszaesés, az elsőben nem. Brutális volt a csökkenés a második negyedévben, ugyanakkor világos, hogy a folyamat görbéje V alakú lesz. A kérdés csak az, hogy mennyi idő alatt érjük el a válság előtti gazdasági tevékenység szintjét? Katasztrófával érne fel, ha a brutális esés után a kilábalás íve nem V alakú lenne” – véli Ionuț Dumitru, a Raiffeisen Bank vezető közgazdásza.

Egyes szakemberek óvnak a túlzott optimizmustól, s arra figyelmeztetnek, hogy sok még az ismeretlen tényező, főleg mivel romlik a járványügyi helyzet. „Az a véleményem, hogy mindenki próbál optimista lenni, s azt mondani, hogy a legnehezebb időszakon túl vagyunk, de meg kellene maradnunk a valóság talaján, mivel a járvány tekintetében egyelőre nem javul a helyzet. Nem tudok túlságosan optimista lenni, s kijelenteni, hogy elkezdődött a kilábalás” – nyilatkozta Aurelian Dochia gazdasági elemző.

Az INS adatai azt mutatják, hogy a második negyedévben csupán két ágazat teljesített jól: az építőipar teljesítménye 0,3 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit, az informatika pedig 0,6 százalékos pluszt produkált.

Kapcsolódók

Kimaradt?