Kínaiak helyett amerikaiak építik meg a cernavodai atomerőmű 3-as és 4-es reaktorát

Amerikai kivitelező építi meg a cernavodai atomerőmű 3-as és 4-es reaktorát, illetve felújítják az 1-es reaktort is. A nyolcmilliárd dollár értékű beruházást az egyik legnagyobb ezzel foglalkozó amerikai cég végzi el – közölte a Digi24 televízió.

A munkálatokban hazai, francia és kanadai alvállalkozók is érintettek lesznek. A román-amerikai kormányközi megállapodást pénteken írta alá Washingtonban Virgil Popescu gazdasági miniszter és az egyesült államokbeli Dan Brouillette energiaügyi államtitkár.

A román szaktárcavezető stratégiai jelentőségű lépésnek nevezte a megállapodás aláírását, és rámutatott, hogy az 1-es reaktor esetében az egyik legstabilabb, CANDU 6 atomreaktortípust megtartják és fejlesztik, továbbá ugyanilyen, nehézvizes, magas nyomás alatt működő moderátoros technológiával építik meg a hármas és a négyes blokkot is.

A megállapodás aláírása azért is érdekes, mert annak idején a Ponta-kormány a kínaiakkal állapodott volna meg az új reaktorok megépítésében. A kínai vállalkozók azonban olyan feltételeket szabtak, amelyek nem egyeztek az európai uniós előírásokkal.

Kalus Iohannis tavaly augusztusban tett amerikai látogatása alkalmával írta alá a jövőbeni szerződéskötésre vonatkozó megállapodást az amerikai féllel, a kínaiakkal pedig idén júniusban szüntették be az együttműködést.

Az egyes reaktornak 2026-ban lejár a 30 évre tervezett működési ideje, ezért a felújítása egyre sürgetőbbé válik. A CANDU reaktortípust még az előző rendszer döntésének köszönhetően hozták be az országba, annak ellenére, hogy a kommunista blokkban a szovjet mintára épült, kevésbé stabil grafitmoderátoros reaktorok voltak az elterjedtebbek.
(Címlapkép forrása: Wikipédia)

Kapcsolódók

Kimaradt?