A Bihar megyei Vaskohsziklás és Bors is felkerülhet a turisztikai települések listájára

A Gazdasági Minisztérium felvette a Bihar megyei Vaskohsziklás városát és Bors községet azon 13 települést tartalmazó listájára, amelyeket a helyi érdekeltségű turisztikai célállomások közé sorolnának.

Vaskohsziklás polgármestere, Gheorghe-Iulian Balaj az Agerpres hírügynökségnek úgy nyilatkozott csütörtökön, hogy a cím elnyeréséhez már tavaly februárban megkezdték az előkészületeket. A cél, hogy jobban kihasználják a város területén található termálvíz gyógyhatását. A polgármester rámutatott: amint megkapják a turisztikai település tanúsítványt, lehetőségük lesz újfajta uniós források megpályázására.

A kifejezetten gyógykezeléssel foglalkozó egységek fejlesztése mellett nagy hangsúlyt fektetnek majd az utak, a parkok, a sportpályák, a közműrendszer fejlesztésére, illetve a szálláshelyek számának növelésére. Az önkormányzat az épített örökség védelmére is összpontosít. Céljuk, hogy bekapcsolódjanak az Atrium elnevezésű európai kulturális hálózatba.

Emellett mintegy négymillió lejes beruházásnak köszönhetően megszépítik a város tavát, amely egy év múlva el is készül. Zajlanak továbbá a munkálatok a városi strandon, emellett már pályáztak egy gyógyfürdő kiépítésére és egy termálvizes kezelőkórház létesítésére is.

Bors községben sok az adottság, még több a terv

Mivel Bors község az egyik legismertebb határátkelőhely, a település az elmúlt időszakban jelentős fejlődésen ment át. Az infrastrukturális fejlesztésekkel párhuzamosan sok külföldi befektető is megtelepedett a községben.

Bátori Géza polgármester elmondta, hogy európai uniós pályázatoknak köszönhetően fejlesztenek itt is, és nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy kihasználják a helyi geotermikus energiát. A község tulajdonában van egy szálloda, amelyben wellnessfürdő működik, ennek a kapacitását növelnék. De vonzó célpont lehet a településen a lovarda, a levendula park, a gombafesztivál, a káposztafesztivál, a bográcsfesztivál, illetve egy 1215-ből származó régészeti lelőhely is.

A polgármester rámutatott: az átutazó turizmus mellett a kultúra, az agroturizmus, a biciklis turizmus, a lovas és a horgászati turizmus miatt is van potenciál a településen.

A Gazdasági Minisztérium határozattervezete, amelyben a két említett település mellett még 11 város és község került fel a listára, október 11-ig lesz közvitán. Romániában jelenleg 52 közigazgatási egység rendelkezik a turisztikai település tanúsítvánnyal.

Kapcsolódók

Kimaradt?