banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Többezer idénymunkás a kolozsvári repülőtéren: döntött az ügyészség

Bűncselekmény híján lezárta az úgynevezett spárgadossziét az ügyészség - stiridecluj.ro. 

Mint arról már beszámoltunk, április kilencedikén, a koronavírus-járvány miatt elrendelt szükségállapot alatt óriási tömeg verődött össze a kolozsvári repülőtér előtti parkolóban. Az emberek Németországba készültek idénymunkára, és a beígért charter-járatok indulására várakoztak. A tömegről készült felvételeken látható, hogy a várakozók nem tartották be a szociális távolságot, sokaknak védőmaszkjuk sem volt. 

A repülőtérről összesen 13 járat indult Németországba, hogy elszállítsa a várakozó idénymunkásokat. Mircea Abrudan, Kolozs megyei prefektus a helyi sajtónak akkor úgy nyilatkozott: az összegyűlt emberek utaztatását egy magán légitársaság szervezte, és ez a vállalat tehető felelőssé a kialakult helyzetért. A kormány megbízottja nem nevezte meg a társaságot. Mircea Abrudan akkor úgy informálta a sajtót, hogy bűnvádi eljárást fognak indítani a cég ellen, amely a helyzetért felelős.

Április 9-én a kolozsvári nemzetközi repülőtér rendőrőrse hivatalból eljárást indított a járvány elleni óvintézkedések be nem tartása, pontosabban annak ellehetetlenítése miatt. A nyomozás során megállapították, hogy a járatokra váró 1962 személy egyike sem játszotta ki a rendelkezéseket. Ennek megfelelően az sem állítható, hogy bűncselekményt követtek volna el – olvasható az ügyészi indoklásban.

Azt sem lehetett megállapítani az ügyészség szerint, hogy a repülőtér parkolójában keletkezett torlódás fertőzési gócot eredményezett volna.

Kapcsolódók

Kimaradt?