Köteles a szolgáltató díjmentesen bekötni a gázt és az elektromos áramot a házunkba. Mi lesz ennek az ára?

A szolgáltatónak kell állnia a földgáz és az elektromos energia bekötésének költségeit – a parlament nemrégiben módosította a törvényt, és ebben szoros bekötési határidőt szabott. Mi lesz ennek az ára? – kérdeztük Bende Sándort, a képviselőház ipari bizottságának alelnökét és az energiaügyi hatóság (ANRE) alelnökét, Nagy Bege Zoltánt.

A fogyasztók ezentúl mentesülnek a bekötési díj befizetése alól, ha Klaus Iohannis is kihirdeti a megszavazott törvénymódosítást. Bende Sándor elmondta, a jogszabály a magánszemélyekre és az ipari fogyasztókra is vonatkozik. A szöveg néhány helyen külön kezeli a házi fogyasztókat és a cégeket, utóbbiak esetében például a szolgáltatóknak 2500 méteres távolságig kell saját költségre elvégezniük a csatlakozást – magyarázta Bende Sándor.

A képviselő úgy véli, a módosítás nem vezet árnövekedéshez, és nem fog megérződni a gáz vagy a villamos energia fogyasztási árában. A törvény szövege ennek ellentmond, hiszen a jogszabály kiköti, hogy a csatlakozás költségeit a szolgáltató az elosztóhálózatra számolt díjakkal visszanyerheti. Az elosztóhálózatra számolt díj a számla körülbelül 25-30 százalékát teszi ki.

Áldatlan állapotot próbálnak orvosolni

Bende Sándor elmondta, a módosítással egy áldatlan állapotot próbálnak orvosolni. Jelenleg ugyanis mindamellett, hogy a hálózatra való csatlakozáskor a fogyasztónak kellett állnia az összes költséget és végül a beruházás a szolgáltató tulajdonába került, a legkomolyabb gondokat „a szolgáltatók önkényessége, visszaélése, erőfitogtatása és indokolatlan időhúzása okozta”.

„Volt olyan, hogy az ember már rég felépítette a házát, be is költözött, de még mindig nem tudott rácsatlakozni a villany- vagy gázhálózatra. Akadt cég, amely uniós pályázatból fejlesztett, ezáltal kötelezve volt, hogy kilenc hónapon belül kezdje meg a termelést, de nem tehette meg, mert még mindig nem sikerült rácsatlakoznia a villanyhálózatra” – mutatott rá Bende Sándor.  Hozzátette, a jogszabály nemcsak arra kötelezi a szolgáltatókat, hogy díjmentesen végezzék el a csatlakozást, hanem 90 napos bekötési határidőt is megszab. Amennyiben erre nem kerül sor, súlyos büntetések szabhatók ki a szolgáltatókra.

Építkezési engedély kell

A gáz- vagy villamosenergia-hálózatra való rácsatlakozás másik rákfenéje az ehhez szükséges építkezési engedély kiváltása a helyi önkormányzatoknál, ami amellett, hogy drága, meglehetősen időigényes és hosszadalmas folyamat.

„A közhivatalokban fellelhető bürokrácia semmiség ahhoz képest, ami ezeknél a magáncégként működő szolgáltatóvállalatoknál tapasztalható. Nem tehettünk mást, mint kötelezni őket, hogy saját költségükön, 90 napos határidővel végezzék el a bekötéseket, ellenkező esetben kemény büntetéseket kaphatnak” – mondta az RMDSZ-es képviselő, aki sajnálatosnak tartja, hogy a törvényhozásnak ilyen „most lássuk, ki az erősebb” történetbe kellett belemennie, talán jobb lett volna találni egy kiegyensúlyozottabb megoldást, csakhogy szerinte erre nem volt hajlandóság sem a fogyasztók, sem a szolgáltatók részéről sem.

Rákérdeztünk Bende Sándornál, hogy van-e a tarsolyukban olyan módosító tervezet, amely az építkezési engedélyek kiváltásának hosszas és bürokratikus eljárását egyszerűsítené, hogy a kérvényezők a törvény által előírt harminc nap alatt megkaphassák az engedélyt. Bende Sánor tud módosító tervezetekről, de azt nem tudta megmondani, hogy milyen stádiumban vannak ezek. A székelyudvarhelyi polgármesteri hivataltól megtudtuk, hogy a közelmúltban nem voltak módosítások (könnyítések) sem procedurális, sem pénzügyi szempontból az ilyen jellegű engedélyek kibocsátásánál.

Fogyasztóbarátabb jogszabály

Bende Sándor elismerte, hogy a törvény nem tökéletes, így elképzelhető, hogy a jövőbeni tapasztalatok, visszajelzések függvényében további módosításokra szorul, ugyanakkor egy olyan gondot igyekszik megoldani, ami a fogyasztó részéről megkönnyebbülést jelenthet a jövőben.

„Ha rajtam múlik, talán nem lett volna ennyire drasztikus a törvény, de a hév elkapta a képviselőket, akik rengeteg otthonról jövő panasszal érkeztek, hiszen nem volt olyan képviselői fogadóra, ahol legalább egyvalaki ne jött volna egy ilyen panasszal” – mondta a Maszolnak Bende Sándor. A képviselő szerint csak a kihirdetést követően derült ki, hogy mennyire jó ez a jogszabály. „A puding próbája az evés. Lépjen érvénybe, lássuk, hogy működik, nézzük meg, ki hogy próbál kiskapukat találni ahhoz, hogy kibújjon a kötelezettség alól. Ha találunk ilyet, akkor természetesen igyekszünk majd ezeket is becsukni” – mondta a képviselő.

Lehetetlen helyzetet okozhat

Nem tud százszázalékosan egyetérteni a földgázra és az elektromos energiára vonatkozó törvény módosításával Nagy-Bege Zoltán. Az országos energiaügyi hatóság (ANRE) alelnöke szerint nem lehet egységesen kezelni az úgynevezett elosztó cégeket, amelyeket kötelezik a díjmentes csatlakozási munkálatokra. Vannak ugyanis hatalmas infrastruktúrával rendelkezők, de kicsik is a romániai piacon, amelyek nem bírnák meg pénzügyileg ezeknek a munkálatoknak a díjmentes elvégzését.

A szakember példaként elmondta, hogy egy 2500 méterig terjedő csatlakozás átlagosan 200 ezer euróba is belekerülhet, vagy akár többe. Nagy-Bege Zoltán szerint a két legnagyobb gázelosztó esetében nem gond ilyen beruházásokat eszközölni és finanszírozni, de a romániai földgázelosztó piacon létezik közel harminc kis elosztó pár száz, jó esetben pár ezer fogyasztóval, az éves bevételük pedig sok esetben nem éri el az említett összeget sem.

„Mi azt javasoltuk, hogy ez a szabály csak arra a két nagy elosztócégre legyen alkalmazva, amelynek a koncessziója a minisztériumnál van (a többiek esetében ezt az önkormányzatok vették át). Abban a változatban, amely átment a plénumon és az elnöknél kihirdetésére vár, sajnos nem vették figyelembe a javaslatunkat” – mondta Nagy-Bege Zoltán.

Kapcsolódók

Kimaradt?