Eltűnt 2 milliárd euró, letartóztatták az egyik legnagyobb német cég főnökét

A vállalati pénzügyi jelentés meghamisításának gyanúja miatt előzetes letartóztatásba helyezték az egyik legnagyobb német tőzsdei cég, a digitális fizetési megoldásokkal foglalkozó Wirecard frissen távozott vezetőjét.

A frankfurti tőzsde DAX-30 indexében jegyzett társaság pénteken lemondott igazgatótanácsi elnöke a gyanú szerint más elkövetőkkel együtt nemlétező bevételekkel "felduzzasztotta" a mérleget, hogy "pénzügyileg erősebbnek, és a befektetők és ügyfelek számára vonzóbbnak tüntesse fel a vállalkozást" - áll az ügyészségi közleményben.

A vizsgálat legfőképpen egy fülöp-szigeteki bankoknál állítólagosan elhelyezett 1,9 milliárd eurós betét ügyére irányul - fejtették ki, rámutatva, hogy a vállalat nem sokkal a gyanúsított lemondása után, vasárnap hajnalban a részvényeseknek szóló rendkívüli tájékoztatójában azt írta, hogy a bankbetét "a legnagyobb valószínűség szerint nem létezik".

A gyanúsított, Markus Braun 2002 óta dolgozott az 1999-ben alapított bajor pénzügyi technológiai (fintech) vállalkozásnál, amely bankot is működtet és 2018-ban került be a legnagyobb piaci tőkeértékű német részvénytársaságok DAX-30 indexébe. A menedzser a vállalat egyik fő részvényese is. Hétfő este önként jelentkezett a müncheni ügyészségnél, miután elrendelték előzetes letartóztatását. Kedd délután 5 millió euró óvadék ellenében szabad lábra helyezték. Hetente jelentkeznie kell a müncheni rendőrségen.

A nagyjából ötezer embert foglalkoztató Wirecard február közepén tette közzé a tavalyi tevékenységéről szóló pénzügyi jelentésének előzetes változatát, amely szerint a bevétel 2,8 milliárd euró volt, 38 százalékkal meghaladva a 2018-ban elért 2 milliárd eurót, a kamat-, adófizetés és értékcsökkenési leírás előtti eredmény (EBITDA) pedig 785 millió euró, 40 százalékkal meghaladva az egy évvel korábbi 561 millió eurót.

A végleges, könyvvizsgáló által hitelesített pénzügyi jelentés közzétételét eredetileg április 8-ra tervezték. Az időpontot többször módosították, legutóbb június 18-ra. Ezt a határidőt sem teljesítették. A további késést azzal indokolták, hogy az Ernst & Young könyvvizsgáló társaság "nem kapott megfelelő igazolásokat a mérlegfőösszeg nagyjából egynegyedét kitevő 1,9 milliárd eurós bankbetét létezéséről". Markus Braun a következő napon távozott tisztségéből.

A Wirecard körüli rendellenességek a szövetségi pénzügyi felügyeleti hatóságot (BaFin) is foglalkoztatják. A hatóság hibázott, nem volt kellőképpen hatékony egy ilyen "totális katasztrófa" megakadályozásához - nyilatkozott hétfőn Felix Hufeld, a BaFin elnöke egy frankfurti konferencián, hozzátéve, hogy az eset valamennyi érintett intézmény, így a pénzügyi felügyelet számára is "szégyenletes", a bírálatok sora pedig jogos. Ugyanakkor a BaFin csak a Wirecard által üzemeltetett bank (Wirecard Bank), és nem az egész részvénytársaság felügyeletére jogosult - húzta alá a hatóság vezetője.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?