Tervezet: ne kelljen útadót fizetniük az árufuvarozóknak, személyszállítóknak

Elfogadta a szenátus plénuma kedden azt az RMDSZ-es törvénykezdeményezést, amely ideiglenesen mentesítené az útadó kifizetése alól az árufuvarozókat és a személyszállítókat, illetve kamatmentes kölcsönt biztosítana az állami beruházásokra és építkezésekre.

A felsőház szállításügyi bizottságának tagja, Fejér László Ödön elmondta: a járványhelyzet miatt sújtott iparágakat támogatni kell, és olyan intézkedések foganatosítására van szükség, amelyek segítségével újraindulhat a gazdaság - olvasható az szövetség közleményében. 

A tervezet értelmében tehát a fuvarozók - úgy az áruszállítók, mint a személyszállítással foglalkozó vállalkozások - év végéig mentesülnének az út- és hídadó kifizetése alól. A tervezet továbbá azt is előírja, hogy az önkormányzatok által bonyolított, állami finanszírozású építkezésekre biztosítson kamatmentes kölcsönt az államkincstár.

A tervezet a képviselőháznak is döntenie kell, ezt és az államelnöki kihirdetést követően léphet érvénybe. 

Kapcsolódók

Kimaradt?