Májusban folytatódott az infláció csökkenése

Romániában májusban folytatódott az éves inflációs ráta csökkenése, a fogyasztói árak az ötödik hónapban 2,3 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbihoz képest, miután áprilisban 2,7 százalékos éves inflációt mértek - közölte pénteken az országos statisztikai intézet.

A közlemény szerint májusban az élelmiszerek 5,25 százalékkal kerültek többe, mint egy évvel korábban, a szolgáltatások 2,6 százalékkal drágultak, míg a nem élelmiszerek ára 0,15 százalékkal emelkedett.

Májusban a havi infláció 0,05 százalékos volt, a tavalyi év végéhez képest pedig a fogyasztói árak 1,47 százalékkal nőttek. Tavaly decemberben 4 százalék volt az éves inflációs ráta, amely januárban 3,6 százalékra mérséklődött, és azóta folyamatosan csökken.

A központi bank május végén ismét mérsékelte 25 bázisponttal az alapkamatot, amely így a történelmi mélypontnak számító 1,75 százalékra csökkent, legutóbb 2018 elején volt ilyen alacsony az irányadó kamat. A jegybank szintén május végén csökkentette az idei és a jövő évi inflációs előrejelzését, így az idén 2,8 százalékos fogyasztói árindexre számít a korábban közölt 3 százalék helyett, 2021-ben 2,5 százalékra a korábban közölt 3,2 százalékhoz képest.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?