Támogatja az állam a napszámosokat és idénymunkásokat foglalkoztató gazdákat

Június 15-től a kormány egy 50 millió euró alappal támogatja a napszámosokat és idénymunkásokat foglalkoztató gazdákat – jelentette be Nagyváradon a mezőgazdasági és vidékfejleszési miniszter.

Adrian Oros pénteken járt Bihar megyében, ahol délben a polgármesteri hivatal dísztermében a mezőgazdasági minisztériumnak alárendelt intézmények vezetőivel és a gazdák képviselőivel is találkozott Dumitru Țiplea prefektus társaságában. A találkozón a tárcavezető beszélt a járványhelyzet alatt bevezetett intézkedésekről, például a területalapú támogatás online kérelmezéséről. Emlékeztetett: az Európai Unió beleegyezett abba, hogy a vidékfejlesztési program fel nem használt alapjaiból 80 millió eurót a gazdák támogatására fordíthasson a kormány.

Adrian Oros elmondta: tervezik az aszálykárok megtérítését, 43 millió eurót különítenek el a másodlagos öntözési rendszer bővítésére, 12 millió eurót pedig a hegyvidéki kis kapacitású vágóhidak támogatására fordítanak. A fiatal gazdák 42 millió eurós támogatásra számíthatnak, ennek felét azonban a diaszpórában élőknek szánják. A kormány a fiatal gazdáknak megnyitja a földkoncesszió lehetőségét is, legtöbb 50 hektárig.

A miniszter elmondta, elsősorban azokat a családi farmokat támogatják, amelyek tárolják és feldogozzák is termékeiket, nem csak exportálnak állatokat vagy gabonaféléket a nagy gazdaságok kárára. A cél az, hogy a fennmaradásukért küszködő gazdaságokat közepes, jövedelmező farmokká alakítsák. „Csökkenteni akarjuk az ágazat évi több mint egymilliárd eurós veszteségét, amit az okoz, hogy a nyersanyagokat exportáljuk, és a feldogozott, nagy hozzáadott értékkel bíró termékeket importáljuk” – idézte Oros nyilatkozatát a prefektúra közleménye.

A miniszter pénteken délelőtt Tenkén látogatta meg a Stangl cégcsoport (Európa ötödik legnagyobb konzervgyártója) telephelyét. Itt az eredeti beruházás értéke 14 millió euró volt, ebből mezőgazdasági területet vásároltak, kialakították az öntözőrendszert, felépítettek egy válogatócsarnokot, illetve a napszámosoknak szállást és étkezőt alakítottak ki.

A telephelyen a csúcsidényben közel hatszáz napszámost foglalkoztatnak. A cég további, körülbelül 33 milliós beruházással egy konzervgyárat épít, amelyben a saját mellett a helyi kistermelők termését is feldogoznák, és egy tyúkfarmot is kialakítanak, innen a tojást forgalmaznák.

Kapcsolódók

Kimaradt?