Hivatalosan jelentik: ekkora átlagsebességgel közlekednek ma a vonatok Romániában

A romániai vonatok átlagsebessége óránként 68,86 kilométer - írja a miniszterelnök ellenőrző testületének jelentésében, amely befejezte a kontrollt a Román Vasúttársaságnál (CFR).

A dokumentum szerint 2019. augusztus 30-án 1236 állandó sebességkorlátozás volt érvényben a vasúti pályák 1335 kilométernyi szakaszán. Ezek következtében a tervezett 86,3 km/órás átlagsebességhez képest a romániai vonatok átlagosan 68,86 kilométert tesznek meg óránként. Példának a Bukarest-Brassó szakaszt hozták fel, ahol a tervezett átlagsebesség 122,54 km/óra, ám a valóságban ennek alig több mint felével, 66,78 km/órás sebességgel közlekednek a szerelvények.

A jelentésből kiderül, hogy a rendszeresen használt 13.545 kilométer vasút infrastruktúrája 73 százalékának (9829 km-nek) lejárt a rendes használati ideje és felújításra szorul. A jelentés megállapítja, hogy 2017-2019-ben a költségvetésből a CFR-nek kiutalt összeg nem fedezte a tervezett modernizálások költségét.

Az idézett jelentés szerint 2017 elején a CFR hálózatában 1206 veszélyes szakaszt tartottak számon, összesen körülbelül 604 km hosszúságban, amelyekből 2019. augusztus 30-áig a felújítások nyomán 74-et felszámoltak, ám ez alatt az idő alatt 39 másik útszakaszt nyilvánítottak veszélyesnek.

A miniszterelnök ellenőrző testülete 2017. január 1-je és 2019. július 31-e között végzett ellenőrzést a CFR-nél. Jelentésüket május 20-ára készítették el és küldték el a cég vezetőségének, a közlekedési miniszternek, a miniszterelnöknek és a számvevőszéknek.

Kapcsolódók

Kimaradt?