banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Sepsiszentgyörgy: válaszolt a polgármester, hogy miért különböző időtartamúak az útfelújítások

Nagy a különbség egy utca teljes felújítása és a karbantartás között, ebből adódik, hogy egyes utcákban hónapokig, akár évekig dolgoznak, máshol pedig pár nap alatt végeznek – mondta Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere csütörtöki online sajtótájékoztatóján.

Az elöljáró a közösségi oldalakon megjelent bírálatokra reagált, ugyanis sokan értetlenül álltak az előtt, hogy egyik utcában két nap alatt megtörténik a felújítás, másutt pedig hónapokat vagy éveket kell várni.

Antal Árpád szerint több utca és járda felújítási munkálatai is zajlanak a városban, ezek két csoportba sorolhatók. Léteznek teljes felújítási munkálatok, ekkor az út teljes szerkezetét újjá kell építeni, aminek során kicserélik a villany- és gázvezetékeket, valamint a telefon-, internet- és tévékábeleket is. Ezek többsége magántulajdonban lévő cégeké, a cseréket is azok végzik, ám bonyolult ezeknél a vállalatoknál elérni, hogy hangolják össze a munkálatokat az útfelújítással.

A polgármester elmondta: jelenleg a Kós Károly, az Andrei Şaguna, a Puskás Tivadar, a Sport, a Domb és az Ág utcákban zajlik teljes felújítás, ott a munkálatok hosszabb ideig tartanak. Emellett karbantartási munkálat, az útburkolat koptatórétegének cseréje zajlik az Erege, Szarvas és Benedek Elek utcákban – ezekben gyorsan haladnak a munkálatok.

„Hangsúlyozom, hogy hatalmas a különbség egy utca teljes felújítása és a karbantartási munkálatok között. Az, amikor a koptatóréteget kicseréljük egy utcában, az karbantartási munkálatnak számít, gyakorlatilag egy-két nap alatt felmarják az aszfaltot, és ugyanennyi idő alatt ráöntik az új burkolatot. Más az, amikor az útnak új alapot kell építeni és minden vezetéket ki kell cserélni, ami hosszabb időbe telik” – magyarázta a polgármester.

Kapcsolódók

Kimaradt?