banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Az első negyedévben 2,4 százalékkal nőtt a román gazdaság éves összevetésben

Az első negyedévben a nyers adatok szerint 2,4 százalékkal, a szezonális és naptárhatással kiigazított érték szerint 2,7 százalékkal nőtt a román gazdaság a tavalyi azonos időszakhoz mérten – közölte pénteken gyorsjelentésében az országos statisztikai intézet (INS).

Az első negyedévben a bruttó hazai termék (GDP) 0,3 százalékkal nőtt negyedéves összehasonlításban, azaz a tavalyi év utolsó három hónapjához képest. A statisztikai intézet közölte, hogy a koronavírus-járvány megnehezítette az adatok begyűjtését, kevesebb válaszokat, alapinformációkat kaptak a gazdasági szereplőktől, ezért más alternatív forrásokat is használtak, hogy az adatok lehetőleg minél pontosabbak legyenek – olvasható az INS közleményében.

Tavaly a gazdaság 4,1 százalékkal, 2018-ban 4,4 százalékkal nőtt. A kormány eredetileg az idén is 4,1 százalékos gazdasági növekedést tervezett, de a koronavírus-járvány miatt kénytelen volt felülvizsgálni várakozásait, így most már 1,9 százalékos GDP-csökkenésre számítanak. Ezzel szemben a Nemzetközi Valutaalap 5 százalékos, az Európai Bizottság 6 százalékos gazdasági visszaesést prognosztizált 2020-ra.

Kapcsolódók

Kimaradt?