Új polgármesteri hivatal épül a Hargita megyei Madéfalván

Épületbővítés után új székhelyre költözhet Madéfalva Polgármesteri Hivatala. A mostani közégháza szomszédságában álló, egykori iskolaépület átalakítás és bővítés után a polgármesteri hivatal új székhelye lesz. A 4,1 millió lejes beruházás eredményeként az új közigazgatási épületben ügyfélfogadó tér és eskető-terem is helyet kap – közölte a polgármester.

Csibi József emlékeztetett: néhány éve a helyi tanács úgy döntött, hogy az egykori iskola épületébe kellene áthelyezni a polgármesteri hivatalt. Azért is fontos ez a település életében, mert jelenleg egy nagyon kis épületben zajlik a mindennapi munka. A hivatal apparátusa kinőtte a régi épületet, és szükség van a bővítésre.

"Példaként említhetem, hogy egy polgári esküvő lebonyolítását is egy nagyon szűkös felületen tudtuk megoldani az elmúlt időszakban. Az új épület 554 négyzetméteres alapfelületű lesz, korszerű ügyfélfogadó résszel is rendelkezik majd, és a belső terek kialakítására, esztétikájára is odafigyelünk – részletezte a polgármester.

A terveket Macalik Arnold építész vezetésével a kolozsvári székhelyű Mossfern Kft. készítette, a munkálatok kivitelezője a csíkszeredai Impex Aurora Kft. A beruházás teljes értéke 4.153.185 lej, amelyből 1.966.400 lejt a román kormány finanszíroz az Országos Vidékfejlesztési Program (PNDL) keretében.

Az épület bővítési munkálatai mellett a környező teret is rendezik, parkolókat alakítanak ki. A polgármesteri hivatal jelenlegi épületét – költözés után – családorvosi rendelőnek, egészségháznak alakítják át.

Kapcsolódók

Kimaradt?