A kormány adóamnesztiával és adókedvezménnyel ösztönzi a vállalatokat adófizetésre

Adóamnesztiát és adókedvezményt biztosít vállalatoknak a kormány – jelentette be pénteken Ionel Dancă, a miniszterelnöki kabinet vezetője, a csütörtök késő este tartott kormányülés döntéseit ismertetve.

Amennyiben a cégek rendezik adótartozásaikat december 15-ig, elengedik az adótartozások után felszámolt késedelmi kamatot és büntetéseket – mondta. A pénzügyminisztérium szerint ez a rendelkezés segíthet a járvány sújtotta gazdasági szereplőkön. Arra számítanak, hogy az amnesztia kétmilliárd lej plusz bevételt hoz az államháztartásnak – mondta Dancă.

Emellett a kormány lehetővé tette a helyi önkormányzatoknak, hogy 50 százalékkal csökkentsék az ingatlanadót az ingatlantulajdonosoknak, akik igazolják, hogy 50 százalékkal csökkentették a bérleti díjat az üzletük bezárására kényszerülő bérlőiknek, vagy más engedménnyel segítettek rajtuk. Ez az intézkedés főleg a plázákra és egyéb kereskedelmi központokra vonatkozik – tette hozzá Dancă.

Tájékoztatása szerint az egyéni vállalkozókat 10 százalékos adókedvezménnyel segíti az állam, ha szellemi munkából, mezőgazdaságból, bérbeadásból vagy egyéb tevékenységből származik jövedelmük és június 30-ig benyújtják bevallásukat és befizetik az adójukat. A kedvezmény a személyi jövedelemadóra, valamint az egészségügyi és nyugdíjjárulékra terjed ki. A bevallást eredetileg március 15-ig kellett volna benyújtaniuk a vállalkozónak, ezt a határidőt előbb május 25-re halasztották, most pedig június 30-ra tolták ki. A kormány korábban már a vállalatok számára is hozott hasonló rendelkezést, amely alapján a társasági adóból részesülhettek kedvezményben.

Az a román kormány 6,7 százalékos államháztartási hiányra számít, de az Európai Bizottság 9,2 százalékos deficittel számol.

A romániai koronavírus-járvánnyal kapcsolatos hírfolyamunkat itt találja.

Kapcsolódók

Kimaradt?