A hotelek kinyithatnak, az éttermek nem: lenne megoldás a vendégek étkeztetésére

Felemásnak ítélik meg a vendéglátósok a kormány ígéretét, miszerint május 15-től megnyithatnak a szállodák, de az éttermek, bárok, kávézók továbbra is zárva maradnak. Az általunk megkeresett szakemberek mégis látnak megoldást a szállodában lévő vendég étkeztetésére. 

Szállásadás nem lehetséges étkeztetés nélkül, ezért felemás a kormány terve – hívta fel a figyelmet lapunk érdeklődésére Kovács István. A Sepsiszentgyörgyi Vendéglátók Szövetségének (SVESZ) elnöke – aki szállodát és vendéglőt is működtet – elmondta: engedni kellene, hogy a vendéglők, bárok és kávézók a teraszaikon, kertjeikben szigorú biztonsági feltételek mellett fogadhassanak vendégeket, ahogyan erre már van példa számos országban.

Kovács István szerint ha a teraszokon, kertekben az asztalokat egymástól nagyobb távolságba helyezve, a pincérek kesztyűt és védőmaszkot viselve szolgálhatnák ki étellel-itallal a vendégeket, nem jelentene semmivel nagyobb veszélyt, mintha valaki most elmegy bevásárolni a piacra vagy üzletekbe.

A sepsiszentgyörgyi szakember szerint további biztonsági intézkedésként be lehetne vezetni, hogy eldobható kartontárcán és egyszer használatos étkészlettel szolgálnák fel az ételeket, ahogyan az jelenleg is történik a házhoz szállított ételek esetében. Így elkerülhető lenne, hogy mosogatáskor és a tányérok rakosgatásakor terjedjen a vírus. Másrészt a vendéglátók vállalnák azt is, hogy rendszeresen tesztelik koronavírusra az alkalmazottaikat, tette hozzá Kovács István, aki szerint „engedni kellene már, hogy a vendéglátósok dolgozzanak, különben éhen halnak”.

Idén nem lesznek esküvők

A sepsiszentgyörgyi szakember szerint idén már szinte biztosan nem lesznek esküvők vagy más rendezvények, ez is óriási bevételkiesést jelent a vendéglátóknak, így most nem kellene húzni az időt, lehetőséget kellene teremteni, hogy a hátralevő időszakban legalább a belföldi turizmusból bevételre tegyenek szert. Kovács István üdvözli, hogy meghosszabbították a vakációs jegyek felhasználásának határidejét, de szerinte félő, hogy továbbra is elmaradnak a vendégek. Magyarázata szerint hiába nyithatják meg május 15-től a szálláshelyeket, ha vendégeiknek nem tudnak étkezést biztosítani a teraszokon vagy kertekben.

A SVESZ elnökét aggasztja az is, hogy a szükségállapot lejártával előfordulhat, hogy a kormány nem támogatja a kényszerszabadságon lévő alkalmazottak bérköltségét, hiszen a szállásadóknak és vendéglátósoknak az elmúlt két hónapban egyetlen lejnyi bevételük sem volt, miközben felhalmozódtak a kifizetetlen közköltség, lakbér, stb. számláik, amiket előbb-utóbb törleszteni kell.

Kovács István rámutatott: az általa működtetett szállónak és vendéglőnek 20 alkalmazottja van kényszerszabadságon, akiknek a havi fizetésalapja 100.000 lej, miközben a cégnek nincs egy lejnyi bevétele sem. Ha elhúzódik az idő, akkor félő, hogy nem lesz, akivel újraindulni – mondta a sepsiszentgyörgyi vállalkozó. Hozzátette, a kényszerszabadságon lévő pincéreket, szakácsokat rosszul érintette a bevételkiesés, ezért egyesek elindulhatnak külföldre munkát vállalni, olyan országokba, ahol már beindult a vendéglátás.

Nesze semmi, fogd meg jól!

Daragus Attila, a faluturisztikai érdekvédelmi szervezet, az Antrec országos alelnöke nonszensznek nevezte, hogy a szállodák, panziók kinyithatnak, az éttermek, bárok nem. Ráadásul a települések közötti közlekedés sem fogják teljes mértékben feloldani. A miniszterelnök, Ludovic Orban úgy nyilatkozott, hogy május 15-e után csak bizonyos esetekben lesz megengedett a települések közötti közlekedés. Ezek közé tartoznak többek között a szolgálati utak, a rokonlátogatások és a mezőgazdasági tevékenységek végzése.

 „Nonszensz az egész, az benne a lényeg, hogy a kormánynak ne kelljen a kényszerszabadságon levő alkalmazottak bérét fizetnie” – mondta Daragus Attila. A Háromszéken egy szállodát s három panziót működtető üzletember véleménye szerint amit a kormány akar, az egy félmegoldás, ami nem fog működni.

„Bálványos, Tusnád vagy Szováta a helyi ízekkel, a mofettákkal, a gyógyvizekkel, a természettel vonzza a látogatókat. Ha nem működnek az éttermek, senki nem fog jönni” – véli az idegenforgalmi szakember, aki elképzelhetőnek tartja, hogy sok szállodában nem tartják majd be a vendéglőkre vonatkozó tilalmat. A turizmus beindulásához elengedhetetlen lenne, hogy a nyárikertek, a teraszok megnyissanak, a társadalmi távolságtartás szabályainak betartásával, legalábbis ami az asztalok távolságát illeti.

 „Soha annyi foglalásunk nem volt húsvétra”

A koronavírus-járvány padlóra küldte az ágazatot, pedig 2020 nagyon jó évnek ígérkezett. „Soha annyi foglalásunk nem volt magyar- és román húsvétra, Május 1-re, mint idén” – mondja Daragus Attila.

Hasonló volt a helyzet a Maros megyei egykori szász faluban, Kundon működő egyik panzióban. „Nem csak húsvétkor lett volna telt ház, de egész májusban és júniusban, soha nem volt még ennyi foglalásunk erre a két hónapra” – nyilatkozta Jonas Schafer, a panzió tulajdonosa. Elmondása szerint az egyetlen pozitívum az, hogy a foglalásokat senki sem mondta le, csupán eltolták azokat későbbi időpontokra.

Nyári foglalásai Daragus Attilának is vannak, a probléma azonban az, hogy egyelőre senki sem tudja, milyen szabályok lesznek érvényben akkor, mire számíthatnak majd a vendégek. A turizmus helyzetét ugyanakkor nem csupán a hatósági rendelkezések befolyásolják, hanem a járványnak a közhangulatra gyakorolt hatása is. „Megnyithatunk, de attól még a vendégek nem fognak tódulni, mert nagyon sokan félnek a vírustól” – véli az Antrec alelnöke.

Márciusban nagyot zuhant a turizmus

A legnagyobb svájci bank, az USB tanulmánya szerint márciusban az idegenforgalmi kiadások 68 százalékkal csökkentek, áprilisban pedig a becslések szerint 96 százalékkal voltak alacsonyabbak, mint a tavalyi év azonos időszakában. Ez azt jelenti, hogy áprilisban a turizmus, mint gazdasági ágazat, megszűnt létezni.

Hosszú távon ennek katasztrofális hatásai lennének az olyan országokra, ahol az idegenforgalom húzóágazat, ezért máris bejelentettek egy sor, a turizmus felélesztését célzó intézkedést. Horvátország közlekedési folyosó megnyitását tervezi, hogy a külföldiek eljuthassanak a tengerpartra, míg a sziciliai tartományi kormányzat helyben beváltható, ingyenes üdülési csekkekkel próbálja a szigetre csábítani a turistákat.

Kapcsolódók

Kimaradt?