Mintegy 75 ezer egészségügyi alkalmazott kap kockázati pótlékot

Mintegy 75 ezer egészségügyi alkalmazott kap kockázati pótlékot - nyilatkozta hétfőn a Digi 24 televízió műsorában Marcel Boloş. Az európai alapokért felelős miniszter hozzátette: erre a célra 120 millió eurót különítettek el.

A tárcavezető szerint nem tudják pontosan, hogy hány ember vett részt a koronavírus elleni küzdelemben, de reménykedik abban, hogy beleférnek ebbe a keretbe. Ha nem, bővítik az alapot - biztosított Boloş.

Elmondta: a pótlékot újabb kategóriákra terjesztették ki, illetve a kórházigazgatók saját hatáskörükben is adhatnak ebből olyan személyeknek, akik közvetlen kapcsolatban voltak a koronavírus által megfertőzött személyekkel. A miniszter szerint a kockázati pótlékot a szükségállapot ideje alatt, azaz két hónapra fizetik. 

Kapcsolódók

Kimaradt?